Mit szólnál, ha lenne egy McLaren P1 GTR versenyautód, és mostantól azzal járhatnál bevásárolni? Egy motorsport-műhely most egy ilyen autót kínál eladásra.

Már a McLaren újkori szuperautója, a P1 sem egy gyakori látvány, de a versenyváltozatára ez még inkább igaz. Nem sok GTR kerül majd a szemed elé, hiszen a britek összesen 45 darabot készítettek belőle, és ezek nagy része ritkán gurul ki a versenypályák bokszaiból. Erről van szó:

Egy műhely, a Lanzante Motorsport engedélyt kapott a McLarentől arra, hogy közúti használatra alkalmassá alakítsa a versenygépet, és éltek is a lehetőséggel.

A P1 GTR eleve versenypályára termett, szélesebb nyomtávja felett teljesen egyedi a karosszéria, és légterelő elemből is jóval több van rajta, mint az utcai autón. Nem beszélve a belső térről, ahol a Formula–1-es autókban látott kormánykereket és versenyautós műszerezettséget találsz. Ahhoz, hogy közúton is használható legyen, országonként más előírásoknak kell megfelelni: ezen a P1-en például a plexi szélvédőt üvegre kellett cserélni, de az oldalablakok műanyagok maradhattak.

Most pedig egy szerencsés meg is veheti magának ezt a példányt, amire aztán rendszámot tehet, és kedve szerint járhat vele a közutakon. A Hollandiában eladásra kínált P1 GTR ára alaposan megválogatja majd a vevőjelölteket, hiszen a 4,3 millió dollárt, azaz 1,2 milliárd forintot kérnek érte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés