Már tényleg nem tűnik lehetetlennek Robert Kubica visszatérése.

Kubica 2011-ben hagyta ott az F1-et, miután elég komoly, majdnem végzetes sérülést szenvedett egy ralibalesetben - nem sok kellett hozzá, hogy jobb karját amputálják -, múlt hónapban viszont nemcsak újra testközelbe került a sportággal, amikor egy 2012-es Lotus-Renault-t tesztelt, de mindenkit meg is lepett, mennyire gond nélkül lehozott 151 kört a nem éppen könnyű, sőt, kifejezetten technikás valenciai pályán.

Azóta mennek is a találgatások minden idők legsikeresebb kelet-európai versenyzőjének visszatéréséről, amiről ő maga csak ennyit mondott:

„Ha a teszt előtt kérdeznek, maximum 10-20 százalékot adtam volna, hogy újra az F1-ben lehetek. (...) Nagyon realista vagyok, és a földön járva most azt mondom, ez már 80-90 százalék.”

Robert Kubica 2005-ben megnyerte a Formula Renault 3.5-ös sorozatot, 2006-tól az F1-ben versenyzett a BMW Saubernél, amivel 2008-ban győzött a Kanadai Nagydíjon. Ugyanebben az évben összesítésben a negyedik lett Lewis Hamilton, Felipe Massa és Kimi Räikkönen mögött a szezon végén.

A Renault-nál Nico Hülkenberg szerződése a biztos, a csapat másik pilótájának ugyanis csak az év végéig szól a kontraktusa, így egészen nagy az esély rá, hogy  Jolyon Palmer helyére érkezne Kubica.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés