A siker ellenségeket szül.

Február elején belső vizsgálat indult a Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner ellen, amiért állítólag nem megfelelően viselkedhetett az egyik női alkalmazottjával szemben. Horner múlt héten pénteken találkozott a Red Bull által megbízott független ügyvéddel, hogy elmondja a saját verzióját, de ennél többet egyelőre nem lehet tudni az ügyről.

A pletykák szerint az ügy mögött belső hatalmi harcok állhatnak, és a Formula–1-et évtizedeken át irányító Bernie Ecclestone szerint is ez a helyzet:

„Azt gondolom, Dietrich (Mateschitz, a Red Bull alapítója és tulajdonosa  – a szerk.) halálával nagy űr keletkezett a csapatban. Néhányan pozícióba kerültek, és meglátták a lehetőséget, hogy mindenféle kitalált történetekkel kárt okozhatnak neki, és így elérhetik a távozását. Meg akarnak szabadulni tőle.”

Ecclestone-tól lehet tudni, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem tanácsolta Hornernek, mondjon le, helyette azt javasolta neki, hogy „hajtsa le a fejét, ne tegyen semmi, csak várjon, és nézze meg, mi történik”.

Megvan a Red Bull új csapatfőnöke, ha kiderül Chris Hornerről, hogy nem ártatlan?

Súlyos vádakkal illeték Chris Hornert, az utódja házon belülről jöhet.

(Forrás: F1i.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Renault Twingo-vezetés – Elektromos autóként újra imádnivaló

Hat hengerrel tért vissza az élet a Mercedes-AMG GLC-be

Minden idők legnagyobb és legtágasabb Škodája lesz a Peaq

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
30% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés