Súlyos vádakkal illeték Chris Hornert, az utódja házon belülről jöhet.

Elég mozgalmas felvezetése van a március 2-án rajtoló 2024-es F1-szezonnak: előbb Lewis Hamilton robbantotta az átigazolási bombát azzal, hogy múlt héten bejelentette, az idény végén elhagyja a Mercedest a Ferrariért – ahol egészen őrült pénzt kereshet –, most hétfőn pedig a Red Bull sokkolta a (motorsport)világot, közölte ugyanis, hogy belső vizsgálatot indítottak Chris Horner csapatfőnök ellen.

Belső vizsgálat indult a Red Bull csapatfőnöke ellen

Az egyik alkalmazottja vádolta meg Chris Hornert.

A brit szakemberrel szembeni vádak súlyosnak tűnnek (nem megfelelő viselkedés egy női alkalmazottal szemben), és állítólag már felkérték, hogy önként mondjon le, ő azonban ezt visszautasította, a vádakat pedig tagadja.

Amennyiben ez a bizonyos belső vizsgálat nem kedvezően alakul az F1 messze leghosszabb ideje regnáló csapatfőnöke számára (2005 óta tölti be a pozícióját a Red Bullnál), abban az esetben több, mint valószínű, hogy távoznia kell a posztjáról. A német Motorsport-Magazin.com szerint ebben az esetben

Jonathan Wheatley sportigazgató veheti át átmeneti jelleggel Horner helyét, azaz a csapatfőnöki pozíciót,

merthogy az osztrák istálló tanácsadójának, Helmut Markónak nincs erre ambíciója.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megváltozik bizonyos F1-es versenyhétvégék lebonyolítása, végre követhetőbb lesz

Ez a formátum valóban átláthatóbbnak és követhetőbbnek tűnik.

Hol találhat ülést magának a Hamilton által kitúrt Carlos Sainz?

Carlos Sainz Jr. 2025-től már egészen biztosan nem lesz a Ferrari versenyzője, a kérdés az, hol folytat(hat)ja a spanyol. Akadnak azért lehetőségei.

Ki pótolhatja Hamiltont a Mercedesnél?

Vannak nevek Lewis Hamilton pótlására. Te kit választanál közülük? Szavazz!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés