Ez a formátum valóban átláthatóbbnak és követhetőbbnek tűnik.

A Formula–1-es csapatok a versenysorozatot irányító Formula One Managementtel (FOM) és az FIA-val egyetértésben úgy határoztak, hogy (megint) megváltoztatják a sprintfutamos versenyhétvégék lebonyolítását (ebből hat van idén), aminek menetrendje a következőképpen alakul át a 2024-es szezonra:

  • pénteken lesz egy szabadedzés, majd a sprintkvalifikáció,
  • szombaton a ∼100 km-es sprintfutam és a másnapi verseny időmérője,
  • vasárnap pedig a futam.

A tavalyi idényben pénteken volt a szabadedzést követően, illetve a vasárnapi rajtsorrendről döntő időmérő, szombaton pedig a sprintkvalifikációt és a sprintfutamot rendezték.

Az újabb módosítás mögött az áll, hogy szeretnék követhetőbbé tenni a hétvégéket a nézők számára – szerintünk ezzel sikerül is. A változtatásokat ugyanakkor az FIA Motorsport Világtanácsának még el kell fogadnia február 28-án, de ez gyakorlatilag csak formaság.

A rekordhosszú, 24 nagydíjból álló idei szezon március 2-án rajtol el:

32 éve nem történt olyan, ami az idei F1-es szezonban fog

Nem csoda, hiszen rekordhosszú lesz a 2024-es Formula–1-es szezon.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekel:

Belső vizsgálat indult a Red Bull csapatfőnöke ellen

Az egyik alkalmazottja vádolta meg Chris Hornert.

Hol találhat ülést magának a Hamilton által kitúrt Carlos Sainz?

Carlos Sainz Jr. 2025-től már egészen biztosan nem lesz a Ferrari versenyzője, a kérdés az, hol folytat(hat)ja a spanyol. Akadnak azért lehetőségei.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés