Felvillantott néhány részletet készülő új kombijáról a Jaguar. A második generációs XF Sportbrake kiviteléről mutattak már egy képet, de csak felülnézetből. Mégis könnyen kitalálhatod, hogyan fog kinézni a praktikus Jaguar.

Mégis lesz kombija a Jaguarnak. Az XF generációváltásánál még úgy lehetett tudni, hogy nem kap utódot a Sportbrake. Erre játszott rá az is, hogy egyre több márkánál szabadidő-terepjáróra cserélik a hagyományos kombit, egyszerűen azért, mert azt keresi a piac. És éppen a Jaguarnál is most jött ki az F-Pace.

De nem adják fel a kombit sem, hamarosan jön a második szériás XF családi változata. A Sportbrake olyan vevőknek készül, akiknek fontos a nagy csomagtér, de nem akarnak terepjárót, és úgy tűnik, még vannak ilyenek. A lent látható előző széria raktere alapesetben 550 literes volt, az új modell jó eséllyel rálicitál erre.

Még csak egy felülnézeti képet mutatott meg a jelek szerint már teljesen kész autóról a Jaguar, mégis könnyen kitalálhatod, hogyan fog kinézni. Elég, ha megnézed egymás után az előző XF kombi, az új XF szedán és az F-Pace képét. Az új XF kombit ennek a háromnak a stíluselemeiből rajzolták meg, a márkától elvárható igényes stílusban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés