A Noble M600

Lehet azzal viccelődni, hogy a Noble motorja a Volvo XC90-ből érkezett, ám a 4,4 literes V8-at a Yamaha tervezte, a Noble mérnökei pedig hozzácsaptak két Garret turbófeltöltőt. A végeredmény 450–650 lóerő, attól függően, hová tekerjük a műszerfal kapcsolóját. Mivel az egész karosszéria szénszálas kompozitból készült, csupán 1250 kiló, ami 520 lóerő/tonnát jelent. Három másodperc alatt van százon, kilenc alatt kétszázon, és 360 körül van a vége. A Noble a pályán gyorsabb, mint akár egy Zonda F, akár egy Bugatti Veyron. Több újságíró is a Ferrari F40 szellemi utódjaként jellemezte, mert karakterében arra emlékeztet leginkább. Ennél nagyobb elismerés nemigen létezik. Külön öröm, hogy nem az újgazdagok vásárolják, mivel nincs benne ABS, sem egyéb mentőöv, így két kézzel kell kordában tartani mind a 650 lóerejét.

Ariel Atom V8

A Noble motorját a Yamaha tervezte, az Atom háromliteres V8-a pedig gyakorlatilag két Suzuki Hayabusa közös vezérműtengellyel. Ennek köszönhetően 10500-at forog, és 457 lóerőt teljesít egy autóban, mely 550 kilót nyom. Az 900 lóerő/tonna. Hasonló? Nincs. A nulla–száz 2,3 másodperc, a végsebesség irreleváns. Az Atom a legszórakoztatóbb, és nem mellesleg a leggyorsabb közúti autó már 300 lóerős formában is. Hogy mit tehet vele plusz 170, és egy hatfokozatú szekvenciális váltó, elképzelni is ijesztő. Első helyezett a Top Gear tesztpályáján, olyan ellenfeleket maga mögé utasítva, mint a McLaren MP4-12C, a Lamborghini Aventador vagy éppen a Bugatti Veyron Super Sport. Cserébe nincs benne légkondi.

A kettő együtt, a Nürburgring buckáin

Még több autós hír és érdekesség a Player legdinamikusabb rovatában!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve