Sokunk kedvence az RS6 Avant, amiből a legújabb generáció minden téren feljebb teszi a mércét. Az árában is, ugyanis még összetörve is egy vagyont kérnek érte.

Az Audi már több mint egy éve bemutatta az RS6 Avant új generációját, ami gyárilag is 600 lóerős biturbó V8-as motorral érkezik.

Az új RS6 Avant a legdurvább sportkombi, amit csak kaphatsz

Szériában 600 lóerős a biturbó V8-asa.

Az eltelt idő alatt többféle tuningolt változat készült belőle, és itt az ideje annak is, hogy az első példányok feltűnjenek a használtpiacon. Méghozzá nemcsak megkímélt állapotban, hanem akár összetörve is, mint az, amit most mutatunk.

Az amerikai Copart oldalán hirdették meg ezt az RS6 Avantot, ami még csak hatezer kilométert futott, mielőtt összetört.

A balesetben alaposan megsérült az eleje és a hátulja is, de jobban megnézve kiderül, hogy főleg felületi a sérülés, a sárvédőn, az ajtókon, a lámpákon és a lökhárítókon kívül az intercooler és a futómű bánta az ütközést.

A hirdetés szerint a hajtáslánc tökéletes, az autó járóképes, még ha nem is mennénk vele messzire, de menthetőnek tűnik. Persze ehhez először meg kell venni, ami nem lesz olcsó. A típus amerikai alapára 110 ezer dollár (nálunk legalább 40 millió forint), és a jól felszerelt, de törött autóért 113 670 dollárt kérnek, ami 33,5 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Az eddigi legdurvább RS6 Avant készült az Audinál

Az Audinál dolgozó gyakornokok munkája az RS6 GTO.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve