A felfedezetlen tájakra el lehet ugyan jutni az igazi terepjárókkal, de ha hosszabb utazásra indulsz, akkor szerencsésebb, ha nem csak sátorban tudsz aludni. Az expedíciós járművek közül most egy Jeep Wrangler alapjára épített példányt nézhetsz meg.

Az American Expedition Vehicles régóta épít át terepjárókat még keményebbé, nemrég pedig egy világjáró lakóautó prototípusát mutatták be. Az alapokat a Jeep Wrangler kifutó generációja adta, annak is a hosszabb tengelytávú, ötajtós Unlimited kivitele, aminek a karosszériáját az első ülések mögött egyszerűen elvágták.

A tengelytáv maradt a régi, de az alváz hátuljába betoldottak, hogy elbírja a Jeep a méretes felépítményt. Az üvegszálas anyagból készült kabin nem sokkal szélesebb, mint a karosszéria, de belül meglepően tágas lett. A felnyitható tetővel nem kell benne görnyedezni, a kanapéból ágyat lehet hajtogatni, és pakolóhelyből is rengeteg van benne.

A kempingezés is kényelmes lehet a Jeeppel, ugyanis egy hűtőgépet és főzőlapot egyesítő konyhapultot is elhelyeztek benne, amit egyszerűen ki lehet húzni a jármű oldalán, az oldalt kihajtható sátortető alá egy kis szabadtéri barbecue-hoz. A fedélzetről a 80 literes víztartály, a vízmelegítő, a napelemes tető és a fűtés sem hiányzik.

Az eredeti 3,6 literes V6-os motorra sem panaszkodtak volna sokan, de az American Expedition Vehicles műhelyében a Chrysler 5,7 literes V8-as Hemi motorját tették bele, ami nevetve megbirkózik a 350 kilogrammos plusz tömeggel. A Jeepet terepgumikkal és csörlővel is ellátták, nagy kár, hogy nem tervezik a gyártását, csak ez az egy példány készült belőle.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon