A nemzetközi Mini-találkozóra indult Münchenből ez a klasszikus példány, és mivel az idei meeting Írországban volt, szép kis túra kerekedett belőle. 6 nap alatt 2500 kilométert tettek meg, az útinaplót pedig a fehér karosszériára rajzolták, ami a végére tele lett élményekkel.

2000-ben gyártották ezt a Minit, tehát az egyik utolsó klasszikus példány, még mielőtt megérkezett volna a BMW-vel készült modern utód. 1275 köbcentis motorja a legnagyobb, ami ebbe a Minibe került, 63 lóerővel pedig akár 148 km/órával is száguldhatott. Ideális útitársnak ígérkezett az öt országot átszelő túrára, útban az idei International Mini Meeting felé.

Münchenből indultak a kisautóval, megálltak Frankfurtban, majd Luxemburgban találtak egy elhagyatott gyártelepet a fotózáshoz, ki hinné, hogy ott is akad ilyen.

Londonból Brightonba már akadt társaságuk, hiszen egy nagy Mini-karavánhoz csatlakoztak, majd meglátogatták a goodwoodi pályát, Birminghamet és Liverpoolt is. Hihetetlen, hogy mindez belefért hat napba!

2452 kilométert tett meg a kis csapat az írországi Mini-találkozóra, és hogy érdemes volt ilyen nagy utat megtenni, arról a képek tanúskodnak. Meg a karosszéria, ugyanis Steve Simpson művész út közben rajzolta fel az élményeket a Minire, aminek a felülete a túra végére teljesen megtelt.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon