Bőven akad érdekesség.

Március 28-án Bahreinben rajtol el a Forma–1 2021-es idénye, a Racing Statistics pedig már meg is jósolta, hogyan fog kinézni a szezonnyitó rajtrácsa. Azt nem tudni, hogy mi alapján sikerült a rangsort felállítania az RS-nek – ami tőlük egy kicsit azért is szokatlan, mert rendszerint stasztikákból dolgoznak és tényszerű videókat készítenek.

Tekintve, hogy a szezon előtti tesztek sem mentek még le, valószínűleg a tavalyi idény alapján határozták meg, valamint azt is figyelembe vehették, hogy az F1 költségcsökkentő intézkedései miatt, idén is tavalyi autót fogják használni a csapatok, amit pedig csak minimálisat lehet fejleszteni.

Van benne furcsaság, nem is kevés. Például rögtön az első négy helyen: Valtteri Bottas, Max Verstappen, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton személyében, de akad még másutt is, nézd csak:

Eközben...

Dobsz egy hátast Daniel Ricciardo 118 milliós céges autójától

Új munkaadója hozzávágott egy szuperautót.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés