A csapatfőnökök rangsoroltak. Egyetértesz velük?

Véget ért a 2020-as F1-es szezon, a csapatfőnökök – Mattia Binotto (Ferrari) kivételével – pedig rangsorolták a mezőny tíz legjobb pilótáját, mindezt persze névtelenül. A versenyzőket a sportág pontozási szabályainak megfelelően állították sorrendbe, azaz a győztes 25 pontot kapott, a második helyezett 18-at, és így tovább...

Ez az egyik legfontosabb értékmérő, hiszen képet lehet kapni arról, hogy a csapatfőnökök, mennyire tartják sokra, vagy éppen kevésre a versenyzőket –mutatjuk is, mi jött ki:

A TOP 3:

Lewis Hamilton hetedik világbajnoki címét szerezte, nem meglepő az első helye, csapattársa, Valtteri Bottas azonban csak a 9. helyre volt jó, ami valójában nem is annyira meglepő, a finn inkább annak köszönheti bajnoki második helyét, hogy a mezőny legjobb autójában ülhetett, mintsem kiegyensúlyozott, jó teljesítményének.

A csapatfőnökök a második helyre tették a kellően agilis Max Verstappent, aki csak technikai problémák miatt nem előzhette meg Bottast, és szorongathatta meg Hamiltont.

A harmadik Charles Leclerc lett, ami kissé meglepő, bár ha azt nézzük, hogy az összetettben nyolcadik helyen végző monacói egy katasztrófális Ferrarival ért el dobogós helyezéseket, miközben csapattársa, Sebastian Vettel (elvileg) ugyanazon autóval fényévekkel elmaradt tőle, akkor nem is annyira meglepő – a négyszeres világbajnok egyébként nem fért be az első tízbe.

A felejthetők, azaz nem kerültek be a Top 10-be:

  • Sebastian Vettel (Ferrari)
  • Alexander Albon (Red Bull)
  • Danyiil Kvjat (AlphaTauri)
  • Lance Stroll (Racing Point)
  • Nico Hülkenberg (Racing Point)
  • Esteban Ocon (Renault)
  • Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)
  • Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)
  • Nicholas Latifi (Williams)
  • Jack Aitken (Williams)
  • Kevin Magnussen (Haas)
  • Romain Grosjean (Haas)
  • Pietro Fittipaldi (Haas)

Eközben...

(Forrás, fotó: formula1.com, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Tökéletes élményautó ez a V12-es kabrió Jaguar XJS

Ámokfutása után eltiltás fenyegeti Magnussent

További cikkeink a témában