Maurizio Arrivabene kiáll korábbi csapata mellett, támogatásra buzdítja a szurkolókat, de még hogyan?!

Az év elején a Ferrari kirúgta Maurizio Arrivabenét, aki négy évig tartó  irányítása alatt képtelen volt a csúcsra juttatni a maranellói istállót, pedig 2017-ben és 2018-ban is világbajnok autóval vághatott neki a szezonnak.

Felmerült, hogy valójában nem az eredménytelenség miatt menesztették az olasz szakembert, hanem a belső hatalmi harcok áldozata lett. Ezt kissé alátámasztja az is, hogy a helyét éppen az a motorzseninek tartott Mattia Binotto vette át, aki korábban gyakorlatilag ultimátumot adott az istállónak, hogy csak akkor marad, ha ő lesz a csapatfőnök – ezt egyébként cáfolta a Ferrari, de persze ez ilyenkor kötelező.

Akárhogy is, de Arrivabene ment, Binotto érkezett, az olasz istálló viszont nem teljesít jobban, a Mercedes ötből öt kettős győzelemmel dominál eddig, Sebastian Vettel és Charles Leclerc pedig csak a negyedik és az ötödik helyet foglalja el a pilóták versenyében.

És ha azt várnád, hogy ezek után Arrivabene keserűen, esetleg kárörvendően állna a Ferrarihoz, nagyon tévedsz. Az olasz most először beszélt korábbi munkaadójáról azóta, hogy menesztették, és nagyon meglepő dolgokat mondott a Sky Italiának:

„A Ferrari olyan, mint egy család, én még ma is a részének érzem magam. Nagyon sokat kaptam tőle, én pedig a tőlem telhető legtöbbet igyekeztem visszaadni neki. Mindig a család része maradok.”

És ha ez kissé sablonosnak vagy fellengzősnek tűnne tőle, akkor ez talán elhessegeti ezeket a gondolatokat a fejedből:

„A bajnokság még hosszú, türelemre van szükség. Direkt nem beszélt eddig, de most csak azt tudom mondani, hogy támogatni kell az egész csapatot, (...) ami igen, sikerek idején mindig könnyebb, mint a nehéz időkben. Szívben és gondolatban mindig veletek vagyok, és bízom benne, hogy a szurkolók is teljes vállszélességgel kiállnak mellettetek. Hajrá, Ferrari! Hajrá, fiúk!”

Eközben gyászol az F1, gyászol a (sport)világ:

(Forrás: Sky Italia, M4 Sport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában