Már most tudhatod, hogyan fog kinézni a vadonatúj Megane RS, pedig a hivatalos bemutatóját az őszre időzítették. De a szabadalmi hivatalnak beadott rajzokról elég sok minden kiderül a franciák 300 lóerős sportkompaktjáról.

Nem titok, hogy már az utolsó simításokat végzi a Renault a Megane RS új generációján. Az új generációs Megane megjelenése óta várjuk az igazán sportos RS megjelenését, és a várakozásnak hamarosan vége, a Renault szeptember 12-én leplezi le a sportkompaktot. De már most megnézheted minden szögből, a szabadalmi hivatalban ugyanis már levédették a formáját.

Még ha első pillantásra nem is nagyon tér el az alapmodelltől, azért elég izmosnak látszik majd az új Megane RS. Ha jobban megnézed, nagyobbak az első légbeömlők, szélesebbek a kerékjáratok, az első és hátsó sárvédőre pedig légkilépő nyílások kerültek. A diffúzoros hátsó lökhárító közepén kivezetett hatalmas kipufogóvég is árulkodó lehet.

A technikáját még csak sejteni lehet, de a Renault-hoz tartozó Alpine nemrég jött ki egy vadonatúj 1,8 literes, turbós benzinmotorral, és jó eséllyel ez kerül a Megane RS-be is. Ha a konkurenseket nézzük, akkor nem adja majd 300 lóerő alá a Renault sem, és már most tudni, hogy négykerék-kormányzás és kézi váltó is elérhető lesz hozzá.

Mit mondhatnánk, alig várjuk, hogy a kormányát forgassuk!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés