A jövőben sem lehet tankolni majd verseny közben az F1-ben.

Nem olyan rég az FIA-elnök Jean Todt jegyezte meg, hogy az izgalmasabb futamok érdekében érdemes lenne újra elgondolkodni azon, hogy visszahozzák a tankolást az F1-be, amit 2009-ben egyébként azért tiltottak be, mert túlságosan nagy volt a biztonsági kockázata.

A sportág csapatait és az F1 vezetését tömörítő Stratégiai Csoport összeült megvitatni a dolgot, és végül leszavazták az ötletet, vagyis továbbra sem lehet futam közben üzemenanyagot utántölteni.

Érvek a tankolás mellett és ellen:

Mellette szólt, hogy a könnyebb és ezáltal gyorsabb autó többet követel a pilótáktól, akiket nagyobb kihívásra késztetne a vezetés, emellett persze a gumiknak is jót tenne, valamit kevésbé lenne kiszámíthatós egy-egy csapat stratégiája, ezek pedig mind csak izgalmasabbá tennék a versenyeket.

Ellenérvként merült fel többek között az, hogy ez költségnövekedéssel járna, miközben pont a költségek csökkentését szeretné elérni F1, illetve, hogy ezzel a húzással stratégiai szempontból a boxkiállások még nagyobb hangsúlyt kapnának, és félő, hogy valójában nem is pályán dőlne el a verseny, hanem a boxutcában.

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.