Nem csak bennünk ment fel a pumpa attól az ámokfutótól, akinek a hajmeresztő manőverét egy motoros kamerája vette fel.

A rendőrség érdeklődését is felkeltette a felvétel, a közleményük azzal foglalta össze a történteket, hogy az Audi vezetője

egy motorkerékpár előzését a kihelyezett „előzni tilos” jelzőtábla ellenére kezdte meg, a dupla záróvonalat átlépve úgy, hogy a szemközti sávba áthaladva több, vele szemben szabályosan közlekedő autóst veszélyeztetett előzésével és manőverezésével.

A valóság azonban még ennél is sokkal durvább, nézd meg, ha még nem láttad:

A sofőrt szerencsére gyorsan felhajtották: 48 órán belül előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, a jogosítványát pedig azonnal elvették. Az Ajka környéki 36 éves férfi őrizetbe került, és közúti veszélyeztetés miatt indítottak ellene eljárást.

A mellékelt képek szerint az A6-osa sem volt éppen megkímélt állapotban, ami összefüggésben lehet a vezetési stílusával. Reméljük, hogy a tettéhez méltó büntetést szabnak ki rá.

Ez is érdekelhet:

Ezért nem érdemes lakókocsival gyorsan hajtani

Az M3-ason kacsázott és tört rommá a lakókocsi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve