Megy a kísérletezgetés a Forma–1-ben.

A Magyar Nagydíjon tesztjelleggel minimálisan ugyan, de megváltozik az időmérő lebonyolítása, miután

a hungaroringi kvalifikáción csapatok és a pilóták meghatározott mennyiségű és keverékű gumit használhatnak majd

Az elképzelés szerint (amennyiben az időjárás engedi) a Q1-ben kemény-, a Q2-ben közepes-, a Q3-ben pedig lágykeverékű Pirellik kerülhetnek fel az autókra – a gumihasználat megkötése egyébként nem újdonság ebben az idényben, a sprintfutamos versenyhétvégéken találkozhatunk vele.

Mindez miért?

A Pirelli szerint ettől izgalmasabb lehet az időmérő, illetve a vasárnapi futam is azáltal, hogy több változóval kell számolniuk a csapatoknak a stratégia kiokoskodása során. Ráadásul mivel a fenntarthatóság jegyében az istállók pilótánként 13 helyett csak 11 szettel számolhatnak, ami – tekintve, hogy 20 versenyző esetében összesen 40 gumi megspórolását jelenti – anyagi és logisztikai szempontból is kedvezőbb.

Eredetileg az Emilia-romagnai Nagydíjon próbálták volna ki ezt az újítást, de azt a versenyhétvégét törölték a versenynaptárból, miután az ítéletidő elmosta. A következő és egyben a szezon utolsó ilyen teszt helyszíne a szeptemberi Olasz Nagydíj lesz.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

64 millió tervből választották ki a Magyar Nagydíj 15 millió forintos trófeáját

Idén is a Herendi porcelántrófeáját kapják a dobogósok.

Veszélyes dologra készül a Red Bull: két dudás lehet egy csárdában

Biztosan jó ötlet két nagyágyú egy csapatban?

Vettel szerint brutálisan bánt el a kirúgott újonc pilótájával a Red Bull

Megszégyenítették Nyck de Vriest? Sebastian Vettel lényegében ezt mondja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés