És még tíz futam plusz három sprintfutam hátravan a szezonból.

A Motortsport.com vette észre, hogy a 2025-ös Formula–1-es szezonban egy furcsa rekord is születik, ugyanis 14 versenyhétvége után már biztossá vált, hogy

az Alpine lesz minden idők legjobb legrosszabb csapata.

Jelenleg a francia istálló a sereghajtó, 20 pontja – mindet Pierre Gasly szerezte – pedig azt jelenti, hogy az F1 történetében még soha nem fordult elő, hogy a konstruktőri tabella utolsó helyezettje ennyi pontot gyűjtsön, pláne úgy, hogy tíz futam (plusz három sprintfutam) még hátravan az idényből.

Persze a portál teljesen jogosan kiemeli, hogy a sportág pontrendszerének számos változása miatt nehéz valójában összehasonlítani a konstruktőri utolsó helyezetteket, ezért érdemes inkább százalékos arányban vizsgálódni, vagyis azt nézni, hogy az adott csapat pontszáma a futamgyőzelemért járó pontok hány százalékát teszi ki.

Ebben az esetben viszont jelen állás szerint még az Alpine-nak osztoznia kell az első helyen, vagyis a legjobb legrosszabb csapat címén, ugyanis a francia istálló húsz pontja a győzelemért járó huszonöt pont 80%-át jelenti, ami pontosan annyi, mint a Toro Rosso nyolc pontja a 2009-es idényben, amikor is a győzelemért csak tíz pont járt.

(Forrás: Motorsport, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Olyan változás jöhet az F1-ben, ami alapjaiban változtatná meg a versenyhétvégéket

És nemcsak a versenyhétvégéket változtathatja meg radikálisan, de úgy magát az F1-et is.

Soha nem volt még olyan gyenge versenyzője a Red Bullnak, mint Cunoda

Nemcsak Max Verstappenhez képest gyengébb, hanem az összes többi Red Bull-pilótához képest is.

Ez a két szabályt kell betartania Norrisnak és Piastrinak az egymás elleni csatározások során

Lando Norris és Oscar Piastri éles küzdelme miatt került szóba a téma a Magyar Nagydíj leintése után.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés