A Mercedes-AMG már korábban elárulta, hogy plug-in hibrid modellt fejleszt, most pedig az is kiderült, hogy mire képes a legújabb AMG GT. Nem a hatótávra, hanem a teljesítményre megy rá a hibrid rendszer.

Egy új korszak kezdetét jelenti a Mercedes-AMG első plug-in modellje, a négyajtós AMG GT zöld rendszámos változata, ami egyáltalán nem spórolásra való. A jelek szerint a fejlesztők arra használták a hibrid rendszert, hogy tovább növeljék a teljesítményt, és a szigorodó szabályok közt továbbra is gyárthassanak olyan izmos erőgépeket, mint amilyen az AMG GT.

Nincs downsizing sem, az AMG GT 63 S E Performance változatban ugyanúgy a 4 literes biturbó V8-as benzinmotort találjuk,

mint az eddigi csúcsmodell AMG GT 63 S-ben, ahhoz hasonlóan 639 lóerős teljesítménnyel és 900 Nm nyomatékkal. A hátsó kerekekhez azonban került még egy 204 lóerős, 320 Nm-re képes elektromotor, kétfokozatú váltóval.

A plug-in hibrid AMG GT ezzel nem kevesebb, mint 843 lóerőre képes, a legnagyobb nyomatéka 1010 Nm, de akár 1470 Nm is lehet.

Gondolhatod, hogy mennyire gyors lett ezzel az AMG GT, de a Mercedes el is árulja: 2,9 másodperc alatt rajtol százra, 10 másodpercen belül kétszázzal száguld, a végsebessége 316 km/óra.

Mint minden plug-in hibrid, a hátsó kerekekhez épített 6,1 kilowattórás akkumulátorról

az AMG GT is képes akár teljesen elektromosan haladni,

de mivel a fejlesztés során nem a hatótávra mentek rá, csak 12 kilométeren át. A külön hűtőrendszerrel szerelt akkumulátor csak 89 kilogrammot nyom, és hátulra építve még az autó súlyelosztását is javítja.

A szériában légrugózással és akár karbonkerámia fékekkel szerelt AMG GT 63 S E Performance ezzel a konnektoros rendszerrel nálunk éppen nem érdemli ki a zöld rendszámot, de ezt leszámítva aligha mondanánk meg róla, hogy hibrid. A légbeömlők és lökhárítók egy kicsit eltérők,

a legfeltűnőbb talán a töltő csatlakozója, ami a jobb hátsó lámpa alá került.

Furcsa látvány lesz töltőre téve látni az AMG GT-t, de ha ez az ára annak, hogy a jövőben is létezhessenek ehhez hasonló erőgépek, akkor annyira azért nem bánjuk.

Ez is érdekelhet:

Még jobban vágyhatunk a négyajtós Mercedes-AMG GT-re

Ráncfelvarrásnak nevezni túlzás, de nem is volt rá szüksége.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában