Megújult a Mercedes-AMG GT négyajtós változata, amit ráncfelvarrásnak nevezni túlzás lenne, igaz, a sportos limuzinnak nem is volt rá szüksége.

2018-ban jelent meg a Mercedes-AMG GT négyajtós változata, és még nem igazán ment ki a divatból, ezért a német gyártónál sem érezték szükségesnek a ráncfelvarrást. De azért, hogy mégis kínáljanak valami újat, több apróságot is igazítottak a sportos limuzinon. Az AMG GT ezzel a nemrég megújult CLS még kívánatosabb alternatívája lett.

A dizájn nem változott, de új színek, valamint újabb, 20 és 21 colos könnyűfém kerekek is érkeztek a kínálatba. Az utasteret is további színekben lehet rendelni, újfajta fabetéttel, és az S-osztályból ismerős kormánykerékkel:

a duplaküllős volánra a legutóbbi divat szerint érintőgombok kerültek a műszerfal kezeléséhez.

A kínálatban a hathengeres AMG GT 43 és 53 mellett a V8-assal szerelt AMG GT 63-ast találjuk,

és újdonság, hogy már az olcsóbb változatok is nézhetnek ki úgy, mint a csúcsmodell.

A Mercedes hamarosan tovább bővíti a négyajtós AMG GT választékát: már bejelentette a több mint 800 lóerős hibrid rendszerrel szerelt változatot.

Az AMG GT is hibrid lesz, de legalább több mint 800 lóerős

V8-ról négy hengerre vált a C 63, de az is izmosabb lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés