Semelyik másik szupersportautó nincs annyira közel a Forma–1-es autóhoz, mint a Mercedes-AMG One, melynek hajtása Lewis Hamilton versenygépe alapján készül. Innen nézve nem is olyan meglepő, hogy most ez a leggyorsabb szériagyártású autó a Nürburgringen.

2017-ben mutatta be a Mercedes-AMG Project One-t a Frankfurti Autószalonon, ahol a vállalat akkori vezére, Dieter Zetsche, és Lewis Hamilton leplezte le az autót. Az értékesítés abban az értelemben könnyen ment, hogy villámgyorsan mind a 275 darab gazdára talált a közel 3 millió dolláros One-ból.

Fejlesztése azonban olyan váratlan nehézségeket rejtett, hogy a Mercedes mérnökeinek is többször beletört a bicskája, így csak 2022 nyarán indult be a One gyártása.

Technikája annyira közel van a Forma–1-es autóéhoz, hogy az 1,6 literes, 90 fokos hengerszögű V6-os turbómotor a W06-osból származik, és 50 ezer kilométerenként teljes felújításra szorul. Ezt a távot azonban valószínűleg csak nagyon kevés példány éri majd el, hiszen ezek javarészt egy hatalmas autógyűjtemény trófeái szoktak lenni a temperált garázsokban.

Négy villanymotorjából jut a főtengelyhez, a turbófeltöltőhöz, valamint kettő hajtja az első kerekeket.

Hajtása olyan szédítő számokat hoz, hogy tényleg csak ülve érdemes elolvasni. Több mint 570 lóerős motorja azért forog csak 11 ezerig, hogy hosszabb legyen az élettartama. A rendszer összteljesítménye 1063 lóerő, ami 2,9 másodperc alatt löki 100-ra az 1695 kg-os One-t.

Minden adott ahhoz, hogy valóban ne legyen ellenfele a 20,8 kilométer hosszú Nürburgringen, ahol a változatos kanyarok és a különböző féle burkolatok, valamint a szintkülönbségek sem könnyítik meg sem a pilóta, sem az autó dolgát.

338 km/órás sebességet értek el a Mercedes-AMG One-nal a Döttinger Höhében.

Szédítően gyorsan, mindössze 6 perc 35,183 másodperc alatt ért körbe a pályán a Mercedes, aminél nincs gyorsabb autó a Zöld Pokolban. A Manthey Racing által felkészített Porsche 911 GT2 RS 6 perc 43,30 másodperces idejét elhalványító kört videón is megnézheted:

Ez is érdekelhet:

Formula–1-es technikát visz a közútra az 1063 lóerős Mercedes-AMG One

A Mercedes végre elkészült az F1-es motorral hajtott hibrid szuperautóval.

Mutatjuk, hol és hogyan készül a Mercedes-AMG One

Nem Affalterbachban, de még csak nem is Németországban gyártják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában