Minden eddiginél többféle modellt kínál majd a kompakt méretosztályban a Mercedes: a frissen bemutatott A-osztály most lépcsőshátú változatban is megérkezett, és ezen felül a szintén négyajtós CLA is utódot kap majd.

A nyolcvanas években a 190-es Mercedes a 4,42 méteres hosszával elég kompaktnak számított ahhoz, hogy megkapja a Baby Benz becenevet. Ahogyan az lenni szokott, a C-osztály névre keresztelt utódai annyira megnőttek, hogy mostanra helye lett egy még kisebb szedánnak. A pekingi autószalonon leplezte le a Mercedes az új A-osztály lépcsőshátú változatát, méghozzá rögtön a helyi piacra szánt, nyújtott tengelytávú kivitelben.

Az újdonság ezzel már túl is nőtt az egykori Baby Benzen,

hiszen a vadonatúj A-osztály tengelytávját hat centivel 2,79 méteresre nyújtották, így 4,61 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,46 méter magas lett az autó. Szemből éppen úgy néz ki, mint az ötajtós A-osztály, a rövid hátsó része pedig még a nyújtott tengelytáv ellenére is sportos külsőt ad neki. A lépcsőshátú modellnek a csomagtere is nagyobb, 370 helyett 420 literes.

Az A-osztály ebben a változatában is 1,33 literes, turbós négyhengeres, 136 vagy 163 lóerős, illetve kétliteres, szintén turbós négyhengeres, 190 lóerős benzinmotorral lesz kapható, az utóbbihoz hétfokozatú automata váltót adnak.

A most bemutatott nyújtott modell azonban csak Pekingben készül és csak Kínában lesz kapható, ott ugyanis majd megvesznek a hosszított autókért, ezért a legtöbb gyártó tart a kínálatában ilyet.

Mégis érdekes lehet számunkra a modell, hiszen a Mercedesnél azt is elárulták, hogy az év második felében jön a nem nyújtott A-osztály szedán.

De nem a szintén négyajtós, és szintén az A-osztályra épülő, 4,64 méter hosszú CLA helyére, hiszen a kecskeméti gyárban készülő modell is utódot kap, még nyúlánkabbat, aminek a külseje a nagyobb CLS formájára emlékeztet majd. Akkor már csak választani lesz nehéz közülük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés