Az EQA Concept teljesítménye is túlszárnyalja a hagyományos autógyárak modelljeiét.

Nem véletlenül védette le a Mercedes-Benz tavaly az EQ-val kezdődő hárombetűs variációk egy részét: Frankfurtban már be is mutatták az EQA Conceptet, vagyis az A osztályú elektromos kocsi tanulmányváltozatát.

A BMW i Vision Dynamicshoz hasonlóan rajta is látszik a koncepcióautóság, szintén évek múlva lehet csak belőle megvásárolható, szériaérett darab. Adatai szerényebbek, mint a BMW-é, de a szégyen nem itt kezdődik: két elektromotor, 272 lóerős összteljesítmény, 500 Nm nyomaték, összkerékhajtás, 5 másodperces gyorsulás, és 400 kilométer körüli hatótáv a 60 kWh-s akkukkal.

Hűtőrácsa – amelyet a jelek szerint villanyautóknál csak azért tartanak majd meg, hogy mindenféle dizájntrükköket gyakorolhassanak rajtuk – egy fekete panel, amely a kiválasztott programnak megfelelően változik, a Sport módnál vízszintes szárnyat ad a csillagnak, Sport Plus módban pedig panamericanásan függőleges, vörös rácsozást kap.

Az EQA-nál egyébként valamivel előbb érkezik majd a nagyobb EQC: a Mercedes-Benz tervei szerint 2022-re tíz elektromos autót kínálnak majd.

(Fotó: Mercedes-Benz)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7

Most már biztos, hogy idén visszatér az Audi A2

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés