Terepjárónak született a Mercedes-Benz G-osztály 1979-ben, mostanra pedig a gazdagságot mindennél jobban hirdető státuszszimbólummá vált, de azt nem lehet elvenni tőle, hogy hatalmas karakter.

Eredeti céljának is tökéletesen megfelel a Mercedes-Benz G-osztály, melyből még mindig lehet kapni munkára fogható vagy kifejezetten zord körülményekre felkészített változatot. Sokat elmond azonban a világ változásáról, hogy ezekből messze nem adnak el annyit, mint a luxussal gazdagon megtömött V8-as változatokból, melyek most mild hibrid rendszerrel lettek hatékonyabbak.

Még mindig úgy kell bevágni a G-osztály külső zsanéros ajtaját, mintha a rozoga kerti fészeré volna, és ez így van jól.

Minden elpuhult körülötte, hiszen a Toyota Land Cruiser is ráment a stílusra, a Land Rover Defender igazi utódja pedig sokkal inkább az Ineos Grenadier, talán csak a Ford Bronco maradt hasonlóan hű önmagához. A Mercedes-Benz G-osztály megőrizte a keménységét, ugyanakkora az utastere csendesebb, tágasabb és kényelmesebb lett, a műszerfalán pedig két 12,3 colos kijelző trónol, nem pedig mutatós órák és szétszórt gombok.

Utasterében puha szőnyegezés és finom tapintású bőrkárpit van, a csomagtérpadló pedig faborítású is lehet, mintha egy hajó fedélzete volna. Az utasokat az MBUX fedélzeti rendszer és a Burmester hifi szórakoztatja. Ezt is lehet fokozni a felárért az első ülések háttámlájára szerelt 11,6 colos érintőképernyőkkel, melyeken egymástól függetlenül nézhetnek videót vagy hallgathatnak podcasteket a hátul ülők.

Igazi őskövület a létravázas felépítés és a hátsó merevtengely, de a Mercedes-Benz G-osztálynak éppen ez a hagyományos rendszer a lelke, az első futóműve viszont már független. Három differenciálzárat lehet kapcsolni benne, ez is bizonyítja, hogy a G-osztállyal simán el lehet hagyni az aszfaltot a járatlan utakért cserébe. Stabilan halad 35 fokos oldaldőléssel, a tengelyei közti hasmagasság 241 milliméter, a gázlómélysége 70 centiméter. Elöl 31, hátul pedig 30 fokos terepszögei vannak. Offroad módban a központi érintőképernyő azt is megmutatja, hogy mit nem láthat a vezető a gépháztetőtől, ha épp meredek emelkedőn halad felfelé.

Stíluselemei változatlanok, ahogy a baltával faragott forma is, de a részleteken csiszoltak a Mercedes mérnökei. A G-osztálynak hagyományosan kiállnak az irányjelzői, melyek tájékozódási pontnak is jók, így pontosan látszik a vezetőülésből az autó sarka, valamint a kilincsek és a csomagtérajtóra szerelt pótkerék is igazi terepjárós elem. Újak azonban az aerodinamikailag optimalizált felnik és az első tetőoszlop légterelője, mely csendesebbé teszi a kabint.

Minden motort 48 voltos mild hibrid rendszer tesz hatékonyabbá, de a G 63 így is rendesen odacsap.

Nagyon kevesen vannak, de akiknek nem pojácáskodni kell a G-osztály, hanem kimenni a szőlőbe vagy hajót vontatni, azoknak még mindig ott a G 450 d, melyben egy 3,0 literes, sorhatos turbódízel van és 9 fokozatú automata váltó, valamint 100 literes tank. A közel 2,6 tonnás Mercedes-Benz G 450 d meglehetősen erős belépőmodell, 367 lóerős és 750 Nm nyomatéka van.

Nyolc helyett hat henger van már a G 500-as gépházteteje alatt is. A 3,0 literes, sorhatos turbómotor 449 lóerőt ad le 6100-as fordulaton és 560 Nm nyomatéka van 1950 és 5500 között. Turbófeltöltőjét egy elektromos kompresszor egészíti ki, az indítómotor generátor pedig 15 kW teljesítményű. Ezzel a hajtással a 2485 kilogrammos terepjáró 5,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 210 km/óránál elektronikusan korlátozott.

Kiszélesített kerékjárati íveiről és a függőleges lamellájú (Panamericana) hűtőmaszkjáról azonnal ki lehet szúrni a G 63-ast, de a nyolchengeres motor hangja és a küszöb alatt kivezetett kipufogók is olyan részletek, amik büszkén üvöltik a világba, hogy itt rengeteg benzinből lesz felejthetetlen műsor. Érdekesebb azonban az aktív lengéscsillapítós felfüggesztés, mely a hagyományos keresztstabilizátorokat is helyettesíti.

585 lóerőt és 850 Nm nyomatékot üvölt ki magából a Mercedes-AMG G 63 4,0 literes, biturbó V8-as motorja, amivel ez az irgalmatlan nagy (4873 x 1984 x 1971 mm), 2640 kilogrammos kocka 4,3 másodperc alatt gyorsul 100-ra és akár 220 km/órával is száguldhat. Egyetlen árva oka nincs a szerénységre, az biztos.

Ez is érdekelhet:

Négyhengeres turbómotorral is igazi sportkupé a Mercedes-AMG GT 43

Sokkal könnyebb a V8-asnál, ezért vezetni is más élmény.

600 lóerővel és 100 kilométeres hatótávval itt a Mercedes-AMG E 53 Hybrid

Üvölt a pályanapokon, néma a hétköznapokban a Mercedes-AMG E 53.

Gyémántokkal tették értékesebbé a rózsaszín G-osztályt

Valentin-napon mutatta be a Mercedes ezt a limitált szériát, amiből Magyarországra is eljutott egy pár példány.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában