A Mercedes crossoverének a Los Angelesi Autókiállításig kellett várnia az AMG-logóval járó 360 lóerős motorra és aerodinamikai csomagra, innen viszont már csak egy apró lépés a sorozatgyártás.

Ahogy azt a Mercedestől megszokhattuk, koncept címszó alatt egy szinte teljesen szériaérett verziót mutogattak körbe Los Angelesben, amelyet tulajdonképpen csak a hűtőrácson, a felniken és a visszapillantó tükrön körbefutó piros szegélyek, a méretes hátsó szárny és a markáns koptató különböztet meg a végleges változattól – legalább is ha abból indulunk ki, hogy a sorozatgyártott verzió külsőleg egy az egyben úgy fog kinézni, mint a márciusban bemutatott CLA 45 AMG.

Az A- és CLA-osztáylos AMG-hez hasonlóan a GLA 45 AMG motorházteteje alatt is a kétliteres, 360 lóerős AMG-motort találjuk, amellyel a kocsi kereken öt másodperc alatt gyorsul százra, a hétfokozatú AMG Speedshift duplakuplungos váltó és a 4Matic összkerékhajtás pedig ugyancsak alapfelszereltségnek számít.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés