Újabb szabadidő-terepjáróval bővül a Mercedes-Benz kínálata, a sanghaji autószalonon leplezték le a GLB prototípusát, ami már egészen közel van a sorozatgyártásba kerülő változathoz. A szögletes formáját a G-osztály inspirálta.

Szabadidő-autóból eddig is bőven találtál a Mercedesnél, de most úgy döntöttek, hogy kihoznak még egyet. A kompakt méretű GLA és a középkategóriás GLC közé érkezik a kínálatba a GLB, amit egyelőre tanulmányként mutattak be a sanghaji autószalonon. Az újdonság ugyanarra az alapra épül, mint a kecskeméti gyárban készülő A-osztály és CLA.

A külsejével eltér a többi Mercedestől, a GLB szögletesebb formát kapott, amit a legendás G-osztály inspirált.

A tanulmányautót ezen felül megfejelték még a 17 colos kerekekre szerelt BF Goodrich terepgumikkal, valamint a tetőre szerelt fényszórókkal és tetődobozzal. De még ezek nélkül is elég belevaló megjelenése lesz a legújabb Mercedesnek, ha gyártásba adják.

4,63 méteres hosszával a GLB lesz a legnagyobb típus, ami a Mercedes kompakt padlólemezére épül.

A tanulmányautó 1,89 méter széles, és a tetődobozzal együtt 1,9 méter magas, a tengelytávja is szokatlanul hosszú, 2,82 méteres. Az utastere ezért hétszemélyes is lehet, amit még a nagyobb GLC sem kínál, a második sor üléseit 15 centis sínen lehet előre-hátra tolni.

A berendezése ismerős lehet a többi kompakt Mercedesből,

az A-osztály és a CLA után itt is két színes képernyőből áll a műszerfal, amit a kormányon lévő érintőgombokkal, a középen lévő érintőpaddal, vagy Hey, Mercedes felkiáltással, hangvezérléssel is lehet kezelni. A GLB-ben a barna bőrkárpit és a fabetétek teremtenek terepjárósabb hangulatot.

A prototípusban a kétliteres, turbós négyhengeres dolgozik 224 lóerővel és 350 Nm-rel,

amihez nyolcfokozatú duplakuplungos váltó és összkerékhajtás kapcsolódik. Az utóbbi alapesetben a nyomaték 80 százalékát juttatja az első kerekekhez, sport módban 70 százalékot küld hátra, off-road módban pedig egyenlően osztja el a négy kerék között.

A végleges GLB bemutatására sem kell sokat várni, ősszel már megismerhetjük a gyártásba kerülő változatot, és jövőre már a kereskedésekben lehet a Mercedes legújabb szabadidő-autója, amit várhatóan az 1,33 literes, 163 lóerős benzinmotorral és többféle dízellel is kínálnak majd, és az AMG változat megjelenése sem kizárt.

Ez is érdekelhet:

Formába hozták a Mercedes-Benz kisebbik kupéterepjáróját

Mild hibrid rendszert is kapott a GLC Coupé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés