Meséltük már, hogy milyen élmény vezetni, és milyen utazni az S-osztály megújult változatában, most pedig megismerheted a Mercedes luxusautójának még fényűzőbb testvérét. Mostantól több apróságból mondhatod meg, hogy egy Maybach áll előtted.

Hol van már a Mercedes korábbi próbálkozása, amikor a kétezres évek elején az S-osztálynál is nagyobb és drágább limuzinnal kelt újra életre a Maybach! Mostanában a luxusmárka neve alatt az S-osztály még fényűzőbb változatát kínálják, és ha már az alapokat adó modell nemrég ráncfelvarráson esett át, akkor a Maybach sem lehet meg az újdonságok nélkül.

Mostantól ráadásul könnyebben megmondhatod, hogy nem egy mezei S-osztállyal futottál össze.

A teljesen LED-es fényszórók és a lökhárítók ezen is újak, több krómdíszítéssel, de ennyiből még nem mondanád meg, hogy Maybach, hiszen a háromágú csillag is ott van az orrán. De a hűtőmaszk vízszintes helyett függőleges rácsozású lett, és kétszínű fényezés is rendelhető hozzá.

A hűtőrács és a festés ezzel az ezredforduló utáni Maybach 57 és 62 limuzinokat idézi, csak az új modell azzal szemben még szép is.

Jól állnak az új Maybachnak a 20 colos, fényesre polírozott könnyűfém kerekek, amelyek a függőleges rácsozású maszkkal együtt a pompás Maybach 6 tanulmányautót is eszünkbe juttatják. Belül pedig ott a háromküllős kormánykerék az érintőpadokkal, ami végképp idejétmúlttá teszi a tavalyi modellt.

Műszaki téren ezúttal nem változik a Mercedes-Maybach S-osztály, ami azt jelenti, hogy továbbra is a legnagyobb motorokat kapja. Az S 560-ban a 4 literes biturbó V8-as 469 lóerőre képes, míg az S 650-ben a 6 literes biturbó V12-es teljesítménye 630 lóerő. Nem ez az egyetlen Maybach, hiszen nemrég a G-osztályból is készült az őrült Landaulet, és hamarosan még több típust várhatunk tőlük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában