A csapat mérnökeit nem győzte meg a versenygép.

A Ferrari 2019-es autója motorerőben legyőzhetetlen volt, ugyanakkor ezt a szerzett előnyt az aerodinamikai területen nemcsak elvesztette az olasz istálló, de még hátrányt is kovácsolt belőle. Jó hír viszont a maranellóiaknak és a többi csapatnak is, hogy 2020-ban nincs jelentős változás 2019-hez képest (az majd csak 2021-től jön), vagyis a tavalyi problémákra lehet fókuszálni.

A maranellóiak elsőként, február 11-én mutatják be a jelenleg 671-es kódjelen futó autójukat. Olaszország legnagyobb és leghitelesebb F1-es bennfentese, a Ferrarihoz közel álló Leo Turrini belső forrásaitól származó információból pedig azt szűrte hogy a Ferrarinál közel sem elégedettek az új autóval:

„Úgy tűnik számomra, hogy a szimulátor és a szélcsatorna adatai nem azt az eredményeket hozták, amiket a mérnökök vártak. Azonban ne felejtsük el, hogy van még idő.”

Legalább a törésteszt jól sikerült:

A Ferrari megtette a legfontosabb lépést a 2020-as idény felé

Zöld lámpát kapott a maranellóiak 2020-as gépe.

(Forrás: grandprix247.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.