A túraautó-világkupa spanyolországi fordulójának időmérőjén volt egy kisebbfajta kavarodás, ennek ellenére Michelisz Norbi két futamon is az eső rajtkockából indulhat holnap.

Spanyolországba érkezett a túraautó-világkupa mezőnye, és a szabadedzések nem indultak jól Michelisz Norbi számára, aki csak a 13. és a 15. legjobb időt futotta meg. Az időmérőn azonban megmutatta, mire képes: az első gyors körében rögtön az élre állt, és ezt a pozícióját már nem tudták elvenni tőle, így a vasárnapi első futamon az élről rajtolhat.

Michelisz azonban nem tudott több kört menni a Q1-ben, mert műszaki probléma miatt szerelték az autóját, utána pedig

az időmérőrendszer hibásodott meg a pályán. Csak hosszú szünet után folytatódott a kvalifikáció,

ahol Michelisz gyors körét kétszer is elvették pályaelhagyás miatt, rajta kívül Boldizs és Engstler is így járt.

Ilyen esetben elviekben a Q1 eredménye dönt az érintett versenyzők közti sorrendről, tehát

Michelisz a tizedik és övé a fordított rajtrácsos pole pozíció is a második futamra.

Ezzel vasárnap két győzelmi esélye is lesz, a harmadik versenyen pedig a tizedik pozícióból rajtolhat majd.

* Az időmérő vége óta történt fejlemény, hogy Michelisznek a Q2-ben elvett köridejét utólag visszaadták, amivel bejuthatott volna a Q3-ba. De mivel azon nem vett részt, a 6. helyen rangsorolták, és ez azt jelenti, hogy Norbi a vasárnapi futamokon sorrendben az 1., az 5. és a 6. helyről indul majd.

Ez is érdekelhet:

Tassi Attila újra dobogóra ért a túraautó-világkupában

A 21 éves tehetség egyre ígéretesebb.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában