Michelisz Norbi, a Hyundai WTCR pilótája a túraautó-világkupa három legfontosabb futama előtt az Euroringen hajtotta meg nekünk az új Hyundait, a Fastbacket.

Az Örkény melletti pályán a hazai i30 N-tulajdonosok egy része abban a szerencsében részesülhetett, hogy egy pályanappal egybekötött privát találkozón körözhetett a többszörös bajnokkal. De még mielőtt körbevezette volna őket az aszfaltcsíkon padlógázon, mi is beülhettünk mellé, hogy megmutassa a roppant jól összerakott Hyundai i30 N Fastback változatát.

A ritka közvetlen világklasszis készségesen mesélt a 275 lóerős, sportos négyajtósról. A koreai cég úgy hirdeti a Namyangban született, a Nürburgringen tökéletesített járgányt, hogy: nagy sebességű kanyarvételi képességgel és vegytiszta eleganciával gondoskodik az adrenalinlöketről. Úgy voltunk vele, ezt Norbinál jobban senki sem tudja elmondani és bemutatni.

Mindennek az alapja a gomb a kormányon azzal a kis kockás zászlóval: a versenypálya-üzemmód.

Őt megnyomva a hétköznapi autó egy szörnnyé változik, de erről meséljen inkább a szakértő:

„Ami nekem ebben az autóban tetszik, hogy a két arca, a hétköznapi és a versenypálya arca között borzasztóan nagy a különbség és a kontraszt.”

A videón nincs rajta, de a felvétel után megkértük Norbit, menjen már egy olyan kört is, amikor ő kihozza magából és az autóból is a maximumot. Leírhatatlan volt, ahogy bánik egy ilyen közútra tervezett vassal, az meg pláne, hogy milyen utat járt be a gyomrunk abban az egy körben.

Kösz, Norbi, csúcs vagy!

Mi a ferdehátút próbáltuk:

Az ár-élmény bajnok – Hyundai i30 N-teszt

A Hyundai történetében nagyon fontos karakter lesz az N.

(Fotó: a szerző)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.