A magyar autósport első világbajnoki érmese lett Michelisz Norbi, akinek a katari szezonzáró előtt még lehetősége volt a győzelemre is. Műszaki probléma miatt azonban már csak elméleti eséllyel vágott neki a lámpafényes futamoknak.

Michelisz Norbi most először igazán karnyújtásnyira került a túraautó-világbajnoki címhez, hiszen a szezonzáró katari futamra 249 pontjával a második helyen érkezett a 255,5 pontos svéd Thed Björk mögött. Mivel egy futamon összesen 60 pont gyűjthető, amiből 5 pont jár az első rajtkocka megszerzéséért, 25 az első, és 30 a második futam megnyeréséért, Norbinak még akkor is komoly esélyei voltak a vb-címre, ha szerinte a katari pálya a gyorsabb Volvóknak és Citroëneknek kedvez inkább.

Főleg azok után, hogy a szabadedzéseket nemcsak az élen zárta, hanem még pályarekordot is döntött a Hondával, amivel még svéd riválisát is alaposan meglepte.

De az időmérő edzésen szertefoszlottak a remények, mert bár kezdetben ott is remekelt Norbi, de a fék hibája miatt az ideje csak a 11. helyre volt elég, tehát mindkét futamon ebből a pozícióból kellett rajtolnia. Hiába tett meg mindent, amit tehetett, nem volt olyan helyzetben, hogy támadjon, így meg kellett elégednie egy kilencedik és egy nyolcadik hellyel, a volvós Björk lett a világbajnok.

255 pontjával Michelisz Norbi így is a pályafutása legjobb eredményét érte el, túraautó-világbajnoki ezüstérmes helyezésével a magyar autósport első vb-dobogósa lett.

„Második lettem év végén, van ennél azért rosszabb is a világon, de most még csalódást kelt bennem az elszalasztott világbajnoki lehetőség”

– mondta, majd hozzátette: azon dolgozik, hogy befejezze az elkezdett munkát, és ez alighanem a bajnoki címet jelenti. Még nem tudni, milyen autóban és melyik sorozatban, mert egyelőre a WTCC bajnokság további sorsa sem dőlt el, de úgy véljük, nem Norbin fog múlni a siker.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve