A túraautó-világkupa csehországi fordulóján Michelisz Norbi megszerezte az idei első győzelmét, a második helyről rajtolva győzött a második futamon.

Izgalmasan alakul a túraautó-világkupa idei szezonja, hiszen az eddigi öt hétvége tíz futamát tíz különböző versenyző nyerte, köztük Tassi Attila is, aki élete első győzelmét szerezte meg. Michelisz Norbinak azonban nem alakult annyira jól a szezonja tavaly és idén sem, hiszen a világkupa-győzelme, a 2019-es malajziai futam óta nem tudott nyerni.

A csehországi fordulóra azonban úgy tűnik, minden összejött, Michelisz ugyanis a második rajthelyet szerezte meg az időmérőn. A fordított rajtrácsos első versenyt a hetedik helyen zárta, majd a következő futamon rögtön az első körben az élre állt.

A pole pozícióból rajtoló Mikel Azcona kissé megcsúszott, és ezt használta ki Norbi, aki azonnal lecsapott az elsőségre.

A mezőny mögöttük lévő részén többen összeütköztek, ezért a biztonsági autó mögött töltött körök után félbeszakították a futamot, amíg elszállítják az autókat. Michelisz az élről folytatta a versenyt, és

tizenöt körön keresztül sikeresen verte vissza Azcona támadását, a Zengő Motorsport versenyzője így a második helyen zárt.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve