Azért az még mindig teljesen elképesztő, hogy úszhatta ezt meg Mick Schumacher.

Mick Schumacher nem tudott rajthoz állni a Szaúd-arábiai Nagydíjon, miután az időmérő Q2-es szakaszában hatalmas, 270 km/órás sebességgel csapódott neki a falnak. A fiatal németet előbb a pálya orvosi központjába vitték, majd helikopterrel kórházba szállították, de szerencsére egy karcolás nélkül megúszta a 33G-s erővel történő becsapódást:

Schumacher autója viszont nem úszta meg, gyakorlatilag ripityára tört. A Haas csapatfőnökétől, Günther Steinertől lehet tudni, hogy csak a váz, a motor és az akkumulátorok használhatók, minden más alkatrésznek annyi. Ettől függetlenül azt mondja, hogy „nem tűnik annyira rossznak a helyzet”. Amikor pedig azt kérdezték tőle, hogy ez mennyibe fog kerül ez kerülni a csapatnak, így reagált:

„Elég komoly lesz a számla, (...) olyan 500 ezer és egymillió dollár közötti összeget mondanék”

– ez nagyjából 165-330 millió forint körüli összeget jelent. Persze a csapatok mindig félretesznek egy bizonyos összeget az ilyen esetekre, de a (tavaly bevezetett) költségvetési sapka azért így is elég szűk mozgásteret ad az istállóknak.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Jövőre lesz egy F1-es futam, amit szombaton rendeznek meg

Nem akármilyen helyszínre látogat el a Forma–1.

Kiakasztotta a tahóságmérőt a Red Bull főnöke

Helmut Marko nem jókor, nem jó helyen szólalt meg, de elvonatkozatva az időtől és a helytől sem okosan nyilvánult meg.

„Tavaly még mindenkit megdugtam volna a paddockban a pontokért”

Egy-két csapattal nagyot fordult a világ a Forma–1 új korszakának beköszöntével.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés