A büntetés Lando Norris harmadik helyébe került, amit Max Verstappen kapott meg.

Lando Norris ugyan harmadikként ért célba az Amerikai Nagydíj vasárnapi főfutamán, de nem tarthatta meg a helyezését, mivel a versenybírák öt másodperces időbüntetéssel sújtották. Ez pedig éppen elegendő volt ahhoz, hogy helyette a legnagyobb riválisa, Max Verstappen állhasson fel a dobogó legalsó fokára.

Mi is történt? A McLaren brit pilótája a verseny utolsó szakaszában hosszú körökön át üldözte és támadta a címvédőt, négy körrel a futam vége előtt pedig sikerült is megelőznie őt. Azonban mindezt a pályán kívül hajtotta végre, ami a szabályok szerint pályaelhagyásnak és szabálytalan/jogosulatlan előnyszerzésnek számít – így történt az eset:

A felvételen aznonban jól látható, hogy nemcsak Norris, hanem Verstappen is lesodródott a pályáról a kanyar kijáratánál, de ez nem mentette fel Norrist az alól, hogy szabálytalan előnnyel tért vissza a holland elé – a versenybírák mindezt így indokolták a hivatalos közleményükben:

„A 4-es autó (Norris) kívülről próbálta megelőzni az 1-es autót (Verstappen), de nem volt vele egy szinten a kanyarcsúcspontnál. Ezért a Vezetési Szabályok Irányelvei szerint így a 4-es autó elveszítette a jogát a kanyarban. Ennek megfelelően, mivel a 4-es autó elhagyta a pályát és az 1-es elé tért vissza, ez pályaelhagyásnak és tartós előnyszerzésnek minősül.

Öt másodperces büntetést szabunk ki a tíz másodperc helyett, mivel a 4-es autó kívülről próbálkozott, és a manőver során nem volt más választása, mint elhagyni a pályát, különösen annak fényében, hogy az 1-es autó is lesodródott. Fentiek alapján megállapítjuk, hogy ez nem számított pályaelhagyási figyelmeztetésnek a 4-es autó számára.”

Tehát Norrist nem büntették a pályaelhagyás miatt – mondván: azért futott szélesre, mert nem volt más választása –, ezért kapott csak öt másodpercet. Megjegyeznénk, hogy a brit pilóta már az esetet követően is kötélen táncolt e tekintetben, ugyanis többször is átlépte a pályahatárokat, és ha ezt az esetet is beleszámítják, akkor az büntetést vont volna maga után.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megváltozik az F1 pontrendszere

Kevesebb pontot fognak kiosztani az F1-ben.

Ütős csapattársa lehet Verstappennek 2025-től

A legnagyobb riválistól igazolhat a Red Bull.

Még a végén tényleg lesz F1-es ülése Mick Schumachernek 2025-re

Lehet, hogy Mick Schumacher mégis talált csapatot magának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
39% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés