Lehet, hogy Mick Schumacher mégis talált csapatot magának.

Mick Schumachert a 2022-es szezon vége óta nem láthatjuk a Formula–1 mezőnyében, ám a korábbi Ferrari-csapatfőnök Mattia Binotto szerint jövőre visszatérhet, ugyanis az Audi F1-es projektjének nemrég kinevezett svájci-olasz szakember megerősítette, hogy a fiatal német továbbra is opció a jelenleg Stake/Kick/Sauber néven futó istállónál:

„Határozottan vizsgáljuk őt. Találkoztam, beszéltem vele, régóta ismerem a Ferrari akadémiájáról, és tudom, milyen erényei vannak. Ő az egyik név, akit fejben tartunk.”

Az istálló már leigazolta a csapatváltás miatt parázó Nico Hülkenberget egy több évre szóló szerződés keretében, de még nem jelentette be, ki lesz a csapat a második pilótája. Mick Schumacher mellett Valtteri Bottas, Franco Colapinto és Gabriel Bortoleto nevét lehetett a legtöbbet hallani.

A McLaren elengedi pilótáját az Audihoz, de csak egy feltétellel

Logikusnak tűnik a McLaren lépése és feltétele.

Az Audi egyelőre nem siet a döntéssel, hiszen, ahogy Binotto fogalmazott: „mivel a többi csapat már eldöntötte a jövő évi felállását, megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy ne siessük el a dolgot”. Kiemelte, hogy két szempontot tartanak szem előtt: a tapasztalatot, ami irányt mutathat a fejlődéshez, és a fiatal tehetséget, aki velük együtt járja végig a csúcsra vezető utat.

„Ez Schumacher F1-es pályafutása végét jelentheti”

Mick Schumacher lassan két éve próbálkozik visszatérni az F1-be, egyre inkább úgy tűnik, hogy nem fog sikerülni neki.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Elképesztő összeget bukik Verstappen minden olyan futamon, amit nem nyer meg

Valószínűleg ezt még Max Verstappen pénztárcája is megérzi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában