A legnagyobb riválistól igazolhat a Red Bull.

Egyre többen emlegetik, hogy Oscar Piastri lehet Sergio Pérez utódja a Red Bullnál a következő szezonban. Közéjük tartozik a korábbi Formula–1-es pilóta, Christian Fittipaldi is, aki a Pelas Pistas podcastban arról beszélt, nem tartja lehetetlennek, hogy az ausztrál átüljön a mezőny jelenlegi legjobb autójával rendelkező McLarentől Max Verstappen mellé:

„Nem zárnám ki, hogy Piastri Pérez helyére kerüljön a Red Bullnál. Talán megunja a McLarennél kialakult helyzetet, és azt mondja, hogy köszönöm a segítséget, de most már magamra kell gondolnom.”

De milyen helyzetről is van szó? Piastri idén remek szezont fut, hiszen győzelmeket szerzett, és a világbajnoki tabella negyedik helyén áll. Ugyanakkor a McLaren inkább csapattársát, Lando Norrist részesíti előnyben, különösen a Verstappennel szembeni harcában. Ez egyértelműen látható, hiszen a wokingiak csapatutasításokat alkalmaznak a brit javára, amelyek akár frusztrálhatják is Piastrit.

Fittipaldi szerint tehát Pérez gyengélkedése a Red Bullnál, valamint a McLaren Norris iránti prioritása arra késztetheti Piastrit, hogy komolyan fontolóra vegye az átigazolást.

A Red Bull kimondta, kit szeretne Verstappen csapattársának, és nem Sergio Pérez az

Nyíltan fogalmazott a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Még a végén tényleg lesz F1-es ülése Mick Schumachernek 2025-re

Lehet, hogy Mick Schumacher mégis talált csapatot magának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés