Nem igazán volt kérdés, hogy sikerülni fog-e a Ferrari spanyoljának.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon több elsőbálozó is volt, például Sebastian Vettel, aki első alkalommal versenyzett új csapatában, az Aston Martinnál, de ott volt Fernando Alonsó is, akinek pedig a szahíri futam volt az első visszatérése óta.

A versenynek volt is olyan pillanata, amikor a két gigász egymás ellen küzdött a jobb pozícióért, amiből végül egy harmadik pilóta, név szerint Carlos Sainz Jr. jött ki győztesen, ugyanis mindkettőjüket maga mögé utasította egy dupla előzéssel – és egyébként Sainz is elsőbálozó volt, mivel ez volt az első ferraris versenye:

Egyébként egyik pilótának sem feltétlenül úgy sikerült a Bahreini Nagydíj, mint szerették volna, ugyanis Vettelt – még a rajt előtt a mezőny végére száműzték és végül – csak a 15. lett, míg Alonso fékprobléma miatt kénytelen volt feladni a versenyt, Sainz pedig a nyolcadik helyen ért célba, ami egyébként nem is annyira gáz, tekintve, hogy a Ferrarinak idén nincsenek nagy elvárásai.

És ha már Bahreini Nagydíj:

A Mercedes elismerte, hogy Hamilton a versenybírák miatt nyerte meg a Bahreini Nagydíjat

Hamilton 29-szer csinálta azt, amiért Verstappentől elvették a győzelmet.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.