Újonnan alapított márka az osztrák Milan Automotive, aminek első terméke rögtön egy szuperautó. A csupa szénszálas anyagból épített Red motorja 1325 lóerős, amivel gyorsulásban a Bugattinak is feladná a leckét.

Leobersdorf egy osztrák kisváros Bécstől délre, és ha bejönnek a Milan Automotive tervei, akkor a szuperautójáról lesz ismert. Az újonnan alapított vállalkozás most mutatta meg, mire készül: egy látványos formájú, szénszálas anyagból épült sportautóra, ami a négyturbós motorjával elképesztő gyorsulásra lesz majd képes.

A neve Milan Red, a 4,73 méter hosszú karosszéria formája pedig elég futurisztikus ahhoz, hogy felkapd rá a fejed. Szinte az egész orra egy nagy légbeömlőből áll, és ugyanez a motívum ismétlődik a hátulján is. A 6,2 literes V8-as motorját középre építették be, és négy turbóval látták el, így 1325 lóerős teljesítményre és 1400 Nm nyomatékra lesz képes.

A váltó hétfokozatú duplakuplungos, amin keresztül a hátsó kerekeket hajtja, és mivel csak 1300 kilogrammot nyom, figyelemreméltó gyorsulást ígérnek. A számítások szerint 0-ról 100 km/órára 2,47 másodperc alatt gyorsul majd a Red, de a kétszáz is megvan 5,5, a háromszáz pedig 10 másodpercen belül. A végsebessége 400 km/óra felett lesz.

Ekkora tempóról várhatóan meg is tud majd állni a Red, amit elöl-hátul Brembo karbon-kerámia fékekkel szereltek, de a hátsó légterelő légfékként is működhet. A kerekek elöl 20, hátul 21 colosak, és bár a hasmagasság alapesetben csak 9 centiméter, a beépített emelőrendszerrel a fekvőrendőrök és egyéb akadályok előtt 13,5 centire emelhető.

A csúcstechnikának megvan az ára, kereken kétmillió eurót kérnek minden egyes példányért. A szervizelés is hasonló, mint a Bugattinál, a telemetria adatait online továbbítja a központba az autó, és az első öt évben repülővel utazik ki hozzá a szerelő. Csak 99 példány építését tervezik, és ebből 18-ra már meg is van a vevő.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon