Edzettek vagyunk. Láttunk már Instagramon kérkedő elkényeztetett kölyköket, naponta legalább tíz luxusprostit elfogyasztó Dan Bilzeriant és idős milliomosok hátán felkapaszkodó butanőket, de ez a sztori annyira horzsol, hogy még minket is kirázott a hideg tőle.

Egy nem nevesített svájci milliomos húsz éves hülyegyerekéről szól a történet, akinek a garázsában nem mellékesen összesen tizenöt szupersport autó ácsorog, melyek mindegyikét az apja vásárolta a duzzogó porontynak.

A kiscsávót feltehetőleg elkezdték cikizni a haverjai, amiért egy tavalyi Ferrari 458 Italia is ott szerénykedik a vasak között, ezért emberünk úgy döntött, hogy rövid úton megoldja a problémát.

Egy nap belehuppant az említett gépbe, elment a kedvenc masszőréhez, majd valamikor a vállak átgyúrása és a happy finish között két galád ellopta a kocsiját. A vandálok a Ferkával meg sem álltak egy augsburgi parkolóig, ahol a kocsit alaposan körbelocsolták benzinnel, majd felgyújtották. A nap végére így nézett ki a verda:

Akkor ütött be a gebasz, amikor a német rendőrök nem elégedtek meg egy nyomozást megszüntető határozattal, helyette a parkolóban lévő biztonsági kamerák alapján villámgyorsan elkapták a csibészeket, majd a híváslisták alapján azt is sikerült bizonyítani, hogy az egészet a tulaj megrendelésére követték el.

Szerinted mivel védekezett emberünk a bíróságon? Azzal, hogy egészen egyszerűen szégyellte volna a fatertól kérni a cserét, ezért a kezébe vette az ügyet, hogy a biztosítási pénzből újíthasson kicsit a gépparkon.

A bűntársai 14 és 16 hónap, ő maga pedig 22 hónap próbaidőt kapott, illetve ki kellett fizetnie 30 ezer euro pénzbüntetést, ami valószínűleg már a tárgyaláson előkerült apuci farzsebéből.

Tanulságos mese a példás gyereknevelésről és arról, mekkora világfájdalom egy "elavult" Ferrari 458 Italiával krúzolni a svájci lankákon. Mi már csak annyit fűznénk hozzá, hogy

(via Huffington Post)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés