Az Escort nem tartozott a Ford legizgalmasabb típusai közé, de a ralira szánt RS Cosworth utcai változata a mai napig az álomautóink közé tartozik. Most egy szépen átépített példányt mutatunk belőle.

A versenypályákra született az Escort RS Cosworth, aminek egyetlen célja volt a sikeres szereplés a rali-világbajnokságon. A Fordnál ezért a Sierra összkerékhajtású alapját vették alapul, és a nem túl izgalmas Escort karosszériáját úgy alakították át, hogy felérjen a versenygép képességeihez. A hatalmas hátsó szárnyáról száz közül is felismered ezt a típust.

A versenyszerepléshez az FIA előírta, hogy ötezer darabot kell gyártani az utcai változatból, és az Escort RS Cosworth olyan sikeres lett, hogy 1996-ig összesen hétezer készült belőle. A képeken látható példány 1992 decemberében gördült ki a gyárból, nem éppen ugyanebben az állapotban. Az évek során egészen egyedi gépet faragtak belőle.

Az eredeti lámpákat dupla körfényszórókra cserélték, és hátul is sötétek lettek a burák. A piros fényezése eredeti, hozzá nagyszerűen illenek a szürke 18 colos kerekek, amire vadonatúj Michelin Pilot Sport 4S abroncsokat feszítettek. A belseje sem maradt változatlan, a kormánykerék a versenyautókból lehet ismerős, a középkonzolra érintőképernyő került.

A motort az alapoktól építették újra, ezért izmosabb lett a szériamodell 227 lóerős turbós erőforrásánál. A nem éppen korhű táblagépnek haszna is van, innen lehet megtudni az üzemi hőfokokat, és a turbónyomás is itt lökhető fel 1,5 barra.

A Northwest European kínálatában található egyedi Escort RS Cosworth még csak 89 ezer kilométert futott, és ennek felel meg az 50 ezer dolláros, azaz 14 millió forintos ára is.

Ken Block is beszerzett egyet, ami megsemmisült, de újjáépítette:

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon