A Forma–1-nek nagyon bejön az új formátum.

A Forma–1-ben a 2021-es idény óta van jelen a sprintfutam, a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is három kvalifikációs versenyt rendeztek, jövőre azonban már hat lesz belőle. Ez a szám viszont akár a végtelenségig nőhet, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a sportágvezetőinek bejött az új formátum, legalábbis egyértelműen ez jön le az F1 leköszönő sportigazgatója, Ross Brawn szavaiból:

Nyitottak voltunk arra, hogyan fejlesszük a versenyhétvége formátumát. (...) A sprint egy olyan kezdeményezés volt, amely úgy tűnik, hogy bevált. (...) Nem tudom, hosszú távon mi lesz az optimális szám, vannak, akik szerint minden versenyhétvégére kellene. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.

Bár a sprintfutam bevezetését anno a csapatok egyhangúan támogatták, ám debütálása óta rengeteg kritika érte formátumot (a paddockon belülről és kívülről egyaránt). Legnagyobb ellenzője a mezőnyből a kétszeres világbajnok Max Verstappen, aki szerint a sprintkvalifikáció egy felesleges kockázatvállalás és a versenyzést a vasárnapi futamra kell hagyni.

Sprintfutamos hétvége: A pénteki, három részre tagolt, kieséses rendszeren alapuló időmérő edzés a szombati sprintfutam rajtrácsát határozza meg, ami viszont a vasárnapi hagyományos futam rajtrácsáról dönt. A szombati ∼100 kilométeres (kábé 30 perces) sprinten az első nyolc helyzett világbajnoki pontokat is kap (8-7-6-5-4-3-2-1).

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vettel a Red Bull vezetőjeként térhet vissza az F1-be

„Két csapatunk is van, mi nyitottak vagyunk.”

A Ferrari szerint Vettellel kudarcot vallottak

Ebben nagy az egyetértés Sebastian Vettel és a Ferrari között.

Egy teória szerint Schumacher miatt rúghatta ki Schumachert a Haas

Két idény jutott Mick Schumachernek, akinek távozása mögött nem(csak) a teljesítményhiány és a költséges autótörések állhatnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában
Ahol a csúcsminőségű bútor életszemléletté nemesül
Hirdetés