Bemutatta a MINI az első teljesen elektromos modelljét, ami a hagyományos háromajtós modell alapjára épül, és állítólag legalább akkora élmény lesz vezetni, mint a benzines kivitelt. A városi cikázásra tökéletesnek ígérkezik.

Nem meglepetés, hogy már a MINI is elkészült a teljesen elektromos modelljével, és az előzetes után most teljes egészében leleplezték az autót. A neve hivatalosan Cooper SE, de a gyáriak is csak úgy hívják, hogy MINI Electric. Nemcsak a kipufogó hiányáról fogod felismerni, ugyanis egyedi a hűtőmaszkja, menő felnit kapott, és kívül-belül élénk sárgával díszítették.

A csomagolása olyan jól sikerült, hogy a helykínálata teljesen megegyezik a benzines MINI-ével.

A 32,6 kilowattórás lítiumion akkumulátort a padlóba építették, amihez 18 milliméterrel meg kellett emelni az autót, de a súlypontja ezzel együtt is három centivel lejjebb került. A csomagtartója maradt ugyanakkora, 211 literes és 731-ig bővíthető.

Az elektromos MINI-ben egy 184 lóerőre és 270 Nm nyomatékra képes villanymotor hajtja az első kerekeket,

amivel 7,3 másodperc alatt gyorsul százra, és ami városban lényegesebb, a 60 km/órát már 3,9 másodperc alatt eléri, a végsebessége egyébként 150 km/óra. A mérlegen 1365 kilogrammot nyom, azaz 145-tel nehezebb a benzines-automata Cooper S-nél.

A hatótávja alapján inkább városi autó lesz a MINI Electric, ami az akkumulátor egy feltöltésével 235 kilométert tehet meg.

Az 50 kilowattos villámtöltővel 35 perc elég, hogy 80 százalékos töltöttséget érj el, de ha csak 11 kilowattos töltő áll rendelkezésre, akkor 3,5 órába telik, mire teljesen feltöltődik. Az elektromos töltő csatakozója egyébként az üzemanyagtank nyílásának helyére került.

A felszereltsége elég jó lesz, széria hozzá a LED-es fényszóró, a kétzónás klíma és a navigációs rendszer, valamint a hatékonyságát nagyban növelő hőszivattyús fűtés is, az opciós listán pedig minden rajta van, amiért a MINI-t kedvelni lehet.

Az elektromos modellhez saját műszeregységet fejlesztettek a kormánykerék mögötti 5,5 colos színes képernyővel.

Az Electric gyártása már idén novemberben elkezdődik, és a MINI amint lehet, piacra dobja az autót.

Az árát csak napokon belül árulják el, de úgy tudjuk, hogy az elektromos autókhoz képest kedvező lesz. A rotterdami bemutatóján a Player is ott volt, úgyhogy hamarosan többet is elárulunk az elektromos MINI-ről.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés