A klasszikus Mini az egyik legapróbb autó az utakon, mégis nagy távra vállalkoztak vele, hiszen a magyar márkaklub kilenc tagja nemrég indult Budapestről az idén Portugáliában tartott márkatalálkozóra.

Tudjuk a Mini-tulajdonosokról, hogy rajonganak az autójukért, és nem csak a garázsban őrizgetik kedvencüket, hanem akár háromezer kilométeres túrára is indulnak velük. Így tett a héten a magyarországi márkaklub kilenc tagja, akik a nemzetközi Mini-találkozóra indultak a portugáliai Praia de Mira városába.

Három kisautóval pedig éppen a budapesti Bálna elől rajtoltak el, ahol a MINI legújabb típusait nézheted meg és próbálhatod ki egy pop-up store-ban. A lelkes rajongói konvoj tagja éppúgy az 1972-es Austin Mini, mint az 1991-ben gyártott Mini Mayfair, aminek a motorháztetején az ott egy Queen lemezborító.

Mostanra már mi is tudjuk, milyen a klasszikus Mini-vezetés, mert egy Balaton-felvidéki túrán belekóstoltunk egy 1965-ben gyártott, 34 lóerős Morris Mini Traveller vezetésébe, ahogyan a legújabb 192 lóerős Cooper S-t is meghajtottuk az izgalmas utakon, és a kalandokról hamarosan a Playeren is írunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés