A Mitsubishi bemutatta az Outlander negyedik generációját, amit már a Nissannal közös műszaki alapokra építettek, de ami egyáltalán nem biztos, hogy eljut az európai utakra.

A Mitsubishinek nem sikerült megvetnie a lábát az európai piacon, a legutóbbi információk szerint már nem vezetnek be nálunk több új modellt, a nemrég felfrissített Eclipse Cross lesz az utolsó újdonság. Sajnálhatjuk, mert éppen most érkezett meg a vadonatúj Outlander, ami feltűnőbb és igényesebb lett, megérdemelné, hogy kapjon egy esélyt Európában is.

A Renault-Nissan szövetséghez tartozó Mitsubishinek ez az első modellje, ami a Nissannal közös műszaki alapokra épül,

arra a padlólemezre, amit a hamarosan érkező új X-Trail is használ. A méretei ennek ellenére nem sokat változtak, a 4,68 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,75 méter magas Outlander csak pár centivel hosszabb és szélesebb.

A dizájn szinte egy az egyben valóra vált a 2019-ben bemutatott Engelberg Tourer névre keresztelt tanulmányautóról,

ahhoz hasonlóan osztott fényszórókat kapott az új Outlander, fent a nappali fénnyel, lent a fényszóróval. A hátsó nézet már kevésbé különleges, de az akár 20 colos kerekekkel mindenképpen feltűnő jelenség az új Mitsubishi.

A tengelytávját négy centivel 2,71 méteresre növelték, ezzel tágasabb lett az új Outlander, ami szériafelszerelésként hétüléses. A legnagyobb változást a modern, stílusos műszerfal jelenti, ahol 12,3 colos kijelző mutatja a számlapokat,

középre 8 vagy 9 colos érintőképernyő kerülhet, színes head-up display és 10 hangszórós Bose hifi is van az opciók közt.

A műszaki tartalomról egyelőre csak azt árulta el a Mitsubishi, hogy az amerikai piacon forgalmazott modellbe 2,5 literes, négyhengeres szívómotor kerül

181 lóerős teljesítménnyel, opcióként összkerékhajtással és választható off-road üzemmódokkal. Az adaptív tempomattal és sávtartó rendszerrel 2-es szintű önvezetésre is képes az Outlander.

Az elődje még kifutófélben is a legnépszerűbb plug-in hibrid SUV-nek számít Európában, 2020-ban több mint 26 ezer példányt adtak el belőle,

és sejthető, hogy az újdonságnak is lesz plug-in hibrid változata, de erről még nem tudni részleteket. Mint ahogyan azt sem, hogy az új Outlander eljut-e az európai utakra, ahol minden eddiginél nagyobb esélyekkel indulna.

Ez is érdekelhet:

Konnektorról tölthető hibrid lesz az új Mitsubishi Eclipse

Az Outlander hibrid rendszerét kaphatja meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Hat nagyon komoly kocsi hat nagyon dögös lánnyal, de itt rád is szükség lesz!

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

További cikkeink a témában