Ez az a Koenigsegg, ami annyi lóerős, mint amennyi kilogrammot nyom. Csak hét példány készült belőle, és most a legelső került eladósorba.

A világ első megaautója a Koenigsegg One:1, hiszen az 5 literes V8-asának teljesítménye 1360 lóerő. Ez 1 megawatt, ilyen mértékegységet eddig legfeljebb erőművek kapcsán hallhattál. Az 1360 lóerőnek pedig 1360 kilogrammot kell mozgatnia, innen az egy az egyhez név.

Elég jól megy a Koenigsegg, hiszen nincs nála gyorsabb 0-ról 300 km/órára, a végsebessége pedig bőven 400 fölött van. Csak hat darabot gyártottak belőle, és gondolhatod, hogy már mind elkelt. A képeken látható példány a hetedik, pontosabban a legelső, a prototípus.

Bőven van már előélete az autónak. Ezt mutatták be 2014-ben a genfi autószalonon, és ezzel futották a leggyorsabb szériagyártású autó körrekordját Suzukában és Spa-Franchorchampsban. Egy kicsivel több, mint 11 ezer kilométert futott, de eladás előtt ismét újszerű állapotba hozták.

A szénszálas anyagból készült kerekek és a 3D nyomtatóval gyártott titánium alkatrészek jelzik, hogy ez nem akármilyen sportautó. Néhány hónapja már eladó volt, ezért aki akkor lemaradt róla, most helyrehozhatja tévedését. A Koenigsegg One:1 első példányáért kereken 6 millió dollárt kérnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés