Lehet, hogy valami nincs rendben az interlagosi versenypálya környezetével, mert pár héten belül már másodjára keveredik a pályára utcai autó egy futam közben. És ugye mindannyian emlékszünk minden idők F1-es eltévedésére is...

A bokszutcából a versenypálya felé minden pilótának az jár a fejében, hogyan zárkózik majd fel a versenytempóban száguldó többi autó közé. A legkevesebb, amire ilyenkor számítanak, hogy egy utcai autó blokkolja a felhajtót, pedig éppen ez történt nemrég az interlagosi versenypályán. A Mercedes sofőrje elég nagy pánikban lehetett, hirtelen azt sem tudta, merre forduljon.

Közben egy másik versenyautó is befut, és csak vészfékezéssel tudja elkerülni, hogy a Mercedesbe rongyoljon. Mivel két teljesen különböző kategóriájú versenyautót látunk a felvételen, ezért elképzelhető, hogy egy nyílt napon történt az eset, mindenesetre ilyenkor is nagy a tempó, és a GLA-nak semmi keresnivalója nem volt ott.

Furcsa, hogy pár héttel ezelőtt hasonló eset történt ugyanott, egy Mercedes-márkakupa versenye közben hajtott fel egy MINI a pályára,

szerencsére éppen akkor, amikor a safety car mögött hajtott a mezőny. A MINI sofőrje azt mondta, hogy semmilyen bója vagy terelés nem volt, amikor eltévesztette a kihajtót a létesítmény területén lévő másik eseményről.

Nem túl megnyugtató eset egy olyan pályán, ami a hetvenes évek, majd 1990 óta a Formula–1-nek is otthont ad. Ugye emlékszel minden idők F1-es eltévedésére?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve