A Mercedestől a Williamshez távozó technikai igazgató megpróbálta lemásolni a németek hűtőrendszerét. Nagyon nem jött össze.

A Williams idén elég nagy csalódást okozott eddig, három futam után egyik versenyzője sem tudott még pontot szerezni, ezzel egyedüliként nullapontos a konstruktőrök között.

Az a hír járja, hogy ez nem a rutintalan pilótapárosa, de még nem is Robert Kubica szabotázsakciója miatt alakult így, az Auto Motor und Sport szerint sokkal kínosabb dologról van szó:

rosszul sikerült lemásolni a Mercedes – amúgy is bonyolult – hűtőrendszerét.

Ezzel az elcseszett kópiával a 2018-as autó egyébként a Bahreini Nagydíjon 1,3 másodperc bukott az elődjéhez képest. (Kínában ez csak 0,5 másodperc volt.)

A felelősség elsősorban a Williams technikai igazgatóját terheli, aki a 2017-es idény végén éppen a Mercedestől igazolt át a grove-i istállóhoz.

Egyébként meg...

Veszélyben a Williams, néhány éven belül lehúzhatja a rolót

Ha nem fogadják el az új szabályt, csődbe mehet a legendás világbajnok csapat.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés