A Seat Ibiza alapmotoros, alapváltós, közepesen felszerelt változata szép, precízen megépített, csendes, kellően tágas és komfortos autó. Képes egyszerre fürge és takarékos lenni, helykínálata pedig a gyakorlatban alig marad el a kompakt kategóriáétól. Amelyik családban egy Golf képes teljes értékű főautónak lenni, abban jó eséllyel egy Ibiza is elég. Az ára viszont még a mai általános drágulásban is erős túlzás. Most komolyan: ez a kocsi a képeken egy nyolcmilliós autó?

A Seat Ibiza a "kisautó"-nak nevezett kategória egyik régi szereplője, hagyományosan az ide tartozó VW-hármasikrek latinos hangulatú tagja a Polo és a Fabia mellett. Az Ibiza idén tavasszal kapott egy minimális modellfrissítést, melynek egyetlen igazán feltűnő eleme, hogy a típusjelzés immár folyóírással kerül fel a kocsira.

A piros autó fenekén található másik felirat, az FR azt jelenti, hogy tesztautónk az Ibiza sportos hangulatú változata (szemben a racionális Style-lal és a luxybb Xcellence-szel). Kizárólag az FR felszereltség mellé választható a modellhez kapható legerősebb motor, a másfél literes, 150 lovas négyhengeres, de a mi kocsinkban nem ez dolgozott, hanem az egyliteres, háromhengeres kis VW-motor, 110 lóerővel, 6 fokozatú kézi váltóval. (Ugyanez a blokk 95 lóerővel, ötös váltóval kérhető Style kivitelben, vagy a 110 ló mellé hétfokozatú DSG-vel társítva az Xcellence-ben).

Az Ibiza dizájnja továbbra is nagyon meggyőző. Négy év után is friss, kellemesen agresszív de nem hivalkodó, főleg ebben a csodaszép vörösmetálban. Harmonikusan egésszé állnak össze a karosszéria fő idomai, de jók a részletek is! Örömmel fedeztem fel újra és újra az együtt töltött napokban, milyen szép kis tárgy is a tükör, a felni, a fényszóró, a kilincs vagy a kipufogóvég.

Az utastérben már árnyaltabb a helyzet. A műszerfal csinos, a fő vonalakat érzéssel rajzolták meg, de a kivitelezésnél elölről hátrafelé haladva valahogy minden elment olcsóba. A műszerfal, a kormány, a középkonzol szép és jó. Az első ajtókárpi még elmegy, az első két ülés formája nem rossz, bár a kárpitozás anyaga már kiábrándító. Hátul viszont nyomasztó szürke minden. Az ajtóbelsőn már a kilincsre sem jutott króm, az ülés formázása elnagyolt, a kárpit pedig mintha még olcsóbb lenne, mint elöl. És koszosabb is. Hiába porszívóztam, törölgettem, a hátsó ülés mindig foltos, ronda maradt. Én még nem is láttam sötétszürke autóülés-kárpitot, ami ennyire intenzíven piszkosnak bír látszani egy tizenezer kilométert alig futott kocsiban.

A helykínálat teljesen rendben van az Ibizában. Használati értékét tekintve ez nem is egy kiskocsi, hanem egy kompakt, vagyis Golf-kategóriás modell. Csomagtere tíz százalékkal sem kisebb a Golfénál (bár kialakítása jóval egyszerűbb), a kocsi beltere széltében-hosszában-magasságában egyaránt túlmutat azon, mint amire gondolunk, amikor meghalljuk a "kisautó" szót. A kompakt autós illúziót megtöri a szűken nyíló hátsó ajtó rontja el, annál jobban sikerült viszont a leghátsó nyílászáró. A raktérfedél olyan könnyen nyitható-csapható, hogy nincs az a motoros csomagtérajtó, amit odaadnék érte.

Az Ibiza legnagyobb varázslata, hogy még ma, 2021-ben, Euro-6-os, ráadásul háromhengeres motorral is képes vérpezsdítően driver's car maradni. Tökéletes az ülés-kormány-pedál háromszög, kiváló fogású a kormánykerék, könnyű, pontos a váltó, még könnyebb és pontosabb a kormányzás, harapós a fék és még a klasszikus kézifék is megmaradt az autóban a havas napokra. A vezetéstámogatás szerencsére tapintatosan a háttérbe vonul, ha megkérjük: követőradar az alapkivitelben nincs, a sávtartó könnyen kikapcsolható és a maradék elektronika sem akar minduntalan rémülten belekapkodni a kormányzásba, fékezésbe, vezetésbe.

A motor hidegen hajlamos meg-megtorpanni, ahogy ifjúkoromban a túl hamar visszatolt szivatós Zastava csinálta, de üzemmelegen már mindig megbízhatóan, erőteljesen húz, az alsó fordulatszám-tartományban is. Valahogy képes nyomatékból pótolni azt az érzéki közvetlenséget, amit a legtöbb mai benzines turbómotorból (például a másfél literes négyhengeres VW-ből is) is kiölt az Euro-6 szigorú égésszabályzása.

Az Ibiza egyértelmű elsőkerékhajtású viselkedéssel, de jól kontrollálhatóan, kiszámíthatóan és élvezetesen mocorog a forszírozott kanyarokban. Szűken fordul, határozottan húz, fickósan brummog a kis háromhengeres, élmény a kocsival a legrövidebb, leghétköznapi rutinút is. A hosszú utakon pedig az az élmény, hogy mennyire stabilan, felnőttesen fut a kocsi és milyen csendes a kabin!

Ülésfűtés, hőfokszabályzó, ködzárófény-kapcsoló: odanézés nélkül, éjszaka, esőben-ködben is gondtalanul, nulla megszokási idővel kezelhető dolgok ezek az Ibizában. A kormány gombjai, a tempomat és a rádió kezelőszervei is egész jól használhatók, még ha a funkciók és a feliratok logikájában akadnak is zavarok.

A HMI-t sajnos már túlságosan átjárta a korszellem. A fő funkciókat még úgy-ahogy meg lehet találni, egy telefonpárosítás, egy külső audioforrás használata egész gyorsan lezavarható. De ha megpróbálunk valami olyan bonyolult manővert, mint mondjuk hangszínt állítani, készüljünk fel egy hosszú csatára a kocsival és mindenképpen fogjuk be a kocsiban ülő gyerekek fülét, mert csúnya káromkodások várhatók.

A műszeregység fő funkciója is megsínylette ezt a szörnyű virtuális forradalmat: nehéz értelmezni, mit is látunk. Igazán látványos a három fő layout, de amikor az ember vezet, elsősorban mégiscsak arra lenne kíváncsi például, hogy mennyivel megy éppen, nem arra, hogy milyen szép kis rajzolt autó körül bukkannak fel a jól-rosszul leolvasott korlátozó táblák a képernyőn. Márpedig a sebességérték eleve kicsi, ráadásul hol ide, hol oda kerül a nézetváltások közben. A mutatós klasszikus nézetben pedig egy kicsit durvának találom a sebességmérőn azt az amúgy is torzítva ugráló léptéket, ahol a 60 után a 100 következik:

Nem azért ecsetelem ilyen élénken az Ibiza pár hibáját, mert annyira rossz autó lenne ez, épp ellenkezőleg! Az alapok annyira jók, a kocsi annyira közvetlen, kezes, emberi léptékű és szerethető, hogy az átlagnál jobban feltűnik, ha valami nem tökéletes. Ezzel a pár hülyeségével együtt is imádtam ezt a viszonylag egyszerű, szép kis piros családi kocsit. Sokáig sorolhatnám azokat a nagyobb, drágább autókat, amelyek helyett bizony ezt a kisebb, de lényegét tekintve sokkal jobb kocsit tartanám meg hosszabb távra családi autónak.

Illetve... Olyan hosszan azért mégse sorolhatnám. A nagyobbakat igen, de nem a drágábbakat. Ezzel a motorral, felszereltséggel, komforttal az Ibiza bizony egy túlárazott kocsi, még a mai viszonyok között is. A piros autó nyolcmillió feletti listaárára annak tudatában kell rábólintani, hogy mondjuk egy Renault Clio hasonlóan extrázva még 140 lóerős hibridhajtással is olcsóbb, vagy hogy a Skoda Octavia árlistája 7,3 millió alól indul manapság. Ugyanezzel a motorral. Khm.

Van ám új Skoda Fabia is az Ibiza alternatívájaként!