Ökobarát dizájner- és divatfüggők kötelező kiegészítője kellene, hogy legyen a hibáival együtt is a DS 3 Crossback E-Tense!

Mielőtt hozzánk került a DS 3 Crossback tesztre, feltúrtam a netet, hogy ez az autó hogyan is fest a valóságban. Mivel a DS 7 Crossback külalakja nem volt titok előttem, így a legjobbakra számítottam!
Az interneten található színválaszték pedig inkább a fekete és piros színre korlátozódott, így egészen meglepődtem, amikor megkaptam ezt az igazgyöngy metál színű változatot!

Maradjunk annyiban, hogy szubjektív véleményem az, hogy nem túl maszkulin ez a szín, és inkább bírom elképzelni benne a jelenkor Coco Chaneljét Párizsban furikázva!

Na, de a lényeg úgyis a belső érték, ami pedig példátlanul gyönyörű és luxi. A DS rombuszformájú logója mindenhol visszaköszön, talán már egy kicsit too much kategória is, de ez semmit nem ront azon, hogy mennyire gyönyörű a fehér bőrbelső, az űrtechnológiára emlékeztető kezelőfelületek, és a többi.
Természetesen az autó a színe ellenére is gyönyörű kívülről, a lámpái és azok a pazar felnik is megérnek egy misét, de legalábbis több százezret lóvéban.

A lámpákról külön illik elmondani, hogy nagyon pro LED-es megfejtések (DS Matrix LED Vision egészen pontosan), amilyenhez hasonlót csak az új Volvókban tapasztaltam. Este összevissza mozog, és maszkolja a szembejövőket, szóval nem váltunk ki külön ellenszenvet a forgalomban lévő társainktól.
Már csak azért sem, mert hiába egy 10+ milliós autóban ülünk, igazából erre semmilyen utalás nincs, ami a kivagyiságot illeti!

Az emberek szemében egy eltévedt és módos külföldi képe tárulkozik fel rólunk, nem pedig egy kivagyi luxus SUV-os.

Valószínűleg Magyarországon is elsősorban az fogja megvásárolni ezeket a DS-ket, akik fogékonyak a szépre, emellett pedig szeretnének valami egyedi márkát magukénak tudni, és a pénztárcájuk is megengedheti a nagyobb büdzsét egy autóra, ami például jelen esetben a Prestige felszereltséggel 14 000 000 magyar forintot jelentene. Valljuk be, azért ennyiért lehet venni más autót is, szóval kell a megszállott szépség iránti és/vagy franciarajongás!

Ekkora pénzmagért pedig azt hihetnénk, hogy egy nemcsak szép, de egy tökéletes autót is kapunk. Sajnos ez csak részben igaz, mert annak ellenére, hogy a DS 3 Crossback E-Tense egy 100%-ban elektromos meghajtású autó, és ennek megfelelően tökéletes menetteljesítménnyel rendelkezik – amit idáig csak BMW i3-ban és a Hyundai Konában éreztem –, ettől a pozitívumtól eltekintve viszont rengeteg dologban vérzik!

A legelső és legszembetűnőbb para számomra a csomagtartó nyitása volt. Távirányítóról csak engedélyt tudunk adni neki, hogy kinyithassuk, de utána kavirnyálhatunk a lábunkkal a hátsó lökhárító alatt és mormolhatjuk a Szezám táruljt!, az a csomagtartó ajtó bizony magától nem fog kinyílni.

Nem azzal van bajom, hogy kézzel kell felnyitni, hanem azzal, hogy nincs fogantyú, amihez hozzá lehetne érni, hogy felhúzzuk. Így marad az a béna megoldás, hogy meg kell fognunk alul a kasztnit, hogy kinyissuk.
Szerintem nem ezt várná az ember 14 000 000 magyar forintért!

A másik nagyon gyenge megoldás az ajtónyitók elhelyezkedése belül. Annyira nem esik kézre, hogy bő egy hét alatt se tudtam soha megszokni a helyüket, arról nem is beszélve, hogy annyira szűk maga az ajtó, hogy a könyöklés kizárt az utazás során.

Aztán már csak olyan apróságok vannak, mint a középkonzolon megtalálható kijelző, ami amúgy csodálatosan szép, mégis az Apple CarPlay megjelenítése borzasztóan csúnya, és nagyon sokszor nem érzékeli az ember ujjbegyét! (Bár, ha belegondolok, akkor ilyen problémával már a Mazda MX-5-nél is találkoztam, szóval lehet, hogy az ujjammal van probléma.)
Erre is tökéletesen jó és szép ellenpélda a nagyobb testvér DS 7 Crossback középső kijelzője, ami pedig tökéletesen működik és még gyönyörű is. Mondjuk az egy más kérdés, hogy rengetegszer nem reagál semmire, és nyomkodnád a Spotify-t vagy Waze-t, de kakukk.
Cserébe kérhetsz vezeték nélküli töltőt is az autóba, bár ettől még sajnos kell a vezeték, hogy elérd a CarPlay funkciót! Nice job!

Arról meg nem is beszélnék, hogy a műszerfal hihetetlenül gagyi kinézetre, és funkcióit tekintve is, mindezt úgy, hogy házon belül a Peugeot 2008-ban meg tudták már oldani a kamu 3D kijelzőt, amit például sokkal olcsóbban megkaphatunk, és ez valahol fura, nem is kicsit!
De, hogy jót is mondjak, például a HUD kijelző kiváló, és ez az első autó, ahol nem zavart és utána kissé hiányzott.

Plusz a kilincsek futurisztikus megoldása is nagyon bejött nekem. Tudni illik, hogy alapból a kilincsek a kasztniban bújnak meg, és csak megállásnál jönnek ki a síkból. Ilyen, és ehhez hasonló megoldásokból lehetne még több is ebben az autóban!

Viszont, köszönhetően az autó külső formájában is megtalálható rombusznak, például a hátsó ablakok igazán lőrésnyire sikeredtek, ami hátul ülve eléggé tankos élményt tud nyújtani. Az elülső oldalsó ablakok is eléggé szűkek, így például este, esőben eléggé kihívás volt vezetni, és örültem, mikor hazaértem.

Konkrétan nem nagyon láttam ki oldalra, bár minek is, ha mostanában úgyis a belső sávban fogalmatlanul, tanárkodva haladás a dívik.

A motorról pedig annyit kell elmondani, hogy köszönhetően ez E-Tense-variánsnak, a 100% elektromos használat is eléggé komoly hatótávot tud eredményezni. Például egy teljesen feltöltött aksival 260 km-t mehetünk, kivéve ha autópályán küldjük neki, mert akkor ebből a hatótávból pikk-pakk 140 km lesz.

Nem velem történt meg természetesen, csak hallottam a rádióban!
Viszont az ECO módnak köszönhetően a rekuperáció tökéletesen működik, és komoly visszatöltést tudtam elérni egy Budapestre visszatérő út alkalmával.
Az autó töltése számomra kicsit körülményes volt, mert valahogy mindig a MOL-nál próbálkoztam, de köszönhetően a MOL Limóknak, valahogy sosem tudtam feltölteni maximumra az aksikat. Thanks MOL Limo töltési prioritás!

Mindent összevetve, ha más színben kaptam volna ezt az autót, akkor úgy éreztem volna magam benne, mint Christian Dior vagy Yves Saint Laurent, de ezzel a színnel nem voltam férfiként valami vagány.

Viszont minőségre, luxusra és egyediségre vágyó hölgyeknek kötelező tartozék lenne, csak a csomagtartót ne kelljen használni a sok Louis Vuitton szatyor miatt!
Mindegy, a hátsó ülésen is elférnek ennyiért!

Ez is érdekelhet:

Az első elektromos és az első plug-in hibrid DS megérkezett

Egy konnektorról tölthető hibrid kompakt szabadidőautó és egy kis elektromos crossover érkezett a hazai piacra a DS-től.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában