Elvettették a pilótafülke felé emelt keret ötletét.

Bernie Ecclestone nyilvánosságra hozta, hogy az F1 nemmel szavazott a biztonsági újítás, a halo bevezetésére.

Az FIA kijelentésében azt olvashatjuk, hogy a döntést jövőre halasztják, amikor már jobb ötletekkel és megfelelőbb dizájnokkal sikerül előrukkolni. Egészen 2016 második fele és 2017 eleje rendelkezésre fog állni a csapatoknak és az FIA-nak, hogy valami jobb ötletet találjanak ki, mint a látást zavaró halo, ugyanis a pilótáknak ez volt a legnagyobb gondjuk a megoldással.

A döntés egyébként egy kicsit visszalépés az F1 számára, ugyanis egyszer már el lett döntve, hogy 2017-től a halo életbe lép, de annyi negatív visszacsatolást kapott az FIA, hogy úgy döntöttek, engedik a csapatokat szavazni az opcióról. A jövő évi autókat úgy kellett megtervezniük a konstruktőröknek, hogy rá lehessen illeszteni a halót, ha mégis megszavazzák.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.